7óra7

„Egy gyufaszál elég, hogy robbanjanak a dolgok” - bemutató az Ódryn

„Egy gyufaszál elég, hogy robbanjanak a dolgok” - bemutató az Ódryn

2013. 07. 06. | 7óra7

A 2002-ben Kanadában kezdődő darab története szerint egy ikerpár az életének utolsó öt évére némaságba burkolódzó anya végrendeletéből megtudja, hogy létezik egy bátyja, akiről nem tudott és halottnak hitt apja is él. Az ikrek anyjuk végakaratát teljesítve nyomozni kezdenek, kívánsága szerint el kell juttatniuk egy-egy levelet apjukhoz és bátyjukhoz, akikről semmit sem tudnak. A jeleket követve mindketten a Közel-Keletre utaznak. Külön-külön, magányosan kell végighaladniuk azon az úton, amely a halott édesanya ismeretlen múltjába vezet. Az ő élete és az azon keresztül elénk táruló évtizedek háborúi át-átszakítják a jelent. A tér- és idősíkok összefolynak, a titkokra folyamatosan fény derül.

Erdeős Anna, a Színház- és Filmművészeti Egyetem IV. éves bábrendező szakos hallgatója az MTI-nek elmondta: az erős érzelmeket feltáró darabokkal szeret dolgozni. "Azok a darabok vonzanak, amelyekben sok a szenvedély, a vágy, a szeretet, a szerelem, a félelem, a kétségbeesés" - fogalmazott. Szólt arról is, hogy a darabot az eredeti változatnál tömörebb formában mutatják be, ez az előadás képi világára is hatott: három színre, a pirosra, a fehérre és a szürkére építettek.

Kitért arra, hogy a munka folyamán nagyon fontos volt számára a darab címe: egyetlen téves döntés miatt futótűzszerűen lángra lobbannak olyan problémák, amelyek tragédiához vezetnek. Egyfajta Oidipusz-történet bontakozik ki a néző szeme előtt - mondta. Hozzátette: a darabban az is vonzotta, hogy görög tragédia az alapja erős karakterekkel, a színészeknek tág skálán adva játéklehetőséget.

Futótűz - Udvaros Dorottya

Erdeős Anna kitért arra, hogy Udvaros Dorottyának volt a legnehezebb feladata, hiszen egy nő különböző életstádiumait, öt-hat különböző kort kell eljátszania. A közös munkáról elmondta: a színésznő mindig százszázalékosan érti, amit mond, mindenre azonnal reagál, semmiféle kritika nem jelenik meg részéről, a kitalált rendszerbe beilleszkedik, azt gazdagítja összes ötletével, érzékenyen viszonyul az apró különbségekhez

Udvaros Dorottya az MTI-nek elmondta, hogy a szerepet azért vállalta el, mert egy színművészeti egyetemista kérte fel. "Ha szüksége van egy rendezőhallgatónak az én munkámra, akkor azt gondolom, hogy támogatni kell őt" - fogalmazott.

Arról szólva, hogy mennyiben más ez a munka, arról beszélt: még inkább betartja a rendező és színész viszonyában a színház klasszikus szabályait. "Számomra nem az a fontos, hogy én itt színészként megvalósítsam önmagamat, hanem az, hogy egy vizsgaelőadás szolgálatába állítsam a tudásomat" - fogalmazott. Szerepéről szólva elmondta, hogy 14 éves korától egészen a haláláig látjuk az általa megformált figurát.

Futótűz - Kerkay Rita, Udvaros Dorottya

Kitért arra, hogy a rendező szcenikailag is egyszerűre és tisztára szeretné fogalmazni a rengeteg helyszínen játszódó, sok szereplőt felsorakoztató történetet. A Libanonon keresztül söprő, családokat szétziláló, életeket elvevő, embereket érzelmileg tönkretevő háborút nagyon egyszerűen kell megjeleníteniük. "Ez egy klasszikus színházi tér, és nekem úgy kéne megjelenítenem szituációkat, mintha közeliben mondanék el egy filmen valamit, ez nagyon nehéz színészileg" - mondta.

Udvaros Dorottya szólt arról is: az ember mindig elgondolkozik azon, hogy kell-e egy ilyen szélsőséges háborús szituációban játszódó történettel foglalkozni, hiszen mi most egyfajta biztonságban élünk. Közben ez mindig egy hajszálon múlik, történhet valami semmiség, valahol a világban, amely egyszer csak megszünteti ezt a biztonságot - mutatott rá.

Hozzátette: a jelenlegi gazdasági problémák miatt az emberek a mindennapi kenyerüket érzik veszélyben, ez olyan szituációt jelent, amikor egy gyufaszál elég, hogy robbanjanak a dolgok - erről tehát soha nem lehet eleget beszélni. "Úgy tűnik, hogy az emberiség nincs túl azon, hogy erről beszélni kelljen" - fogalmazott a színésznő.

A kanadai Wajdi Mouwad drámáját először mutatják be Magyarországon, szerepeiben Udvaros Dorottya mellett Gergye Krisztián, Szalontay Tünde, Terhes Sándor, valamint Kerkay Rita és Rada Bálint egyetemi hallgató látható.

>>> Futótűz - színlap, szereposztás, időpontok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr558001159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása