7óra7

„Etikusan és gazdaságosan” - Újranyit a Játékszín

„Etikusan és gazdaságosan” - Újranyit a Játékszín

2013. 07. 06. | 7óra7

Játékszín 2.0 A sajtótájékoztatót Dr. Metz Alexandra ügyvéd, Bank Tamás színész, kreatív igazgató, Szűcs Attila gazdasági igazgató, valamint Németh Kristóf, a Játékszín ügyvezető igazgatója tartotta, aki a bizakodással és reménnyel teli jövőkép felfestése, valamint a holnap 100 éves színház rövidke történeti áttekintője mellett beszámolt arról, hogy igyekeznek mind a volt Budapesti Kamaraszínház, mind a volt Játékszín dolgozóinak munkát adni. Holnap este tartják az első előadást, ami a Mr. és Mrs. lesz, amelyre már elfogytak a jegyek.

Az elmúlt év decemberében arról kapott tájékoztatást a Játékszín, hogy 2012. január 1-jével megszűnik a színház, ami végül befejezhette az évadot. A nyári végelszámolás után döntöttek úgy, hogy magánszínházként újra megnyitják a Játékszínt. Az új üzemeltetők 3,1 millió forintért vásárolták meg a Játékszín Nonprofit Kft.-t, az épületet pedig bérlik. Németh elmondta: a jogszabályok lehetővé teszik, hogy a nyereséges cégek a színházaknak fizessék be a társasági adójukat, így a szponzori támogatások mellett ebből tudják majd fenntartani az intézményt.

A terv, hogy 2013 tavaszára járassák csúcsra a színház működését, ez havi 15-20 előadást jelent majd. Ekkor tartják első saját bemutatójukat is. Alapvetően a volt Játékszín és a Budapesti Kamaraszínház repertoárjára támaszkodó színházat terveznek. Szellemiségében a Játékszín korábbi igazgatója Berényi Gábor neve fémjelezte színházhoz szeretnének visszatérni, magas művészi szinten megvalósítva az előadásokat. Az idő rövidsége miatt egyelőre csak szóban tudtak megállapodni a jövendőbeli alkotótársakkal (többek között Gálvölgyi Jánossal, Vándor Évával, Pindroch Csabával, Balikó Tamással, Dolmány Attilával, Dobó Katával, Rátóti Zoltánnal), a tervek szerint a szerződéseket is hamarosan alá fogják írni.

Újdonságként családi és gyermekprogramok beindítását, feliratos előadásokat, "keresztapa-programot" terveznek, ami azt jelenti, hogy iskolákat "fogadnak örökbe" színészek, amelyek a színházzal együttműködve valósítják meg pedagógiai programjukat. Létre kívánják hozni a Kamaraszínház társulatának egykori színésze emlékére Kránitz Lajosról elnevezett alapítványt és díjat. Olyan színházi klub alapítása is szerepel a tervek között, amely lehetőséget ad arra, hogy az előadás után ne kelljen elszaladniuk a nézőknek, hanem együtt tudják feldolgozni a színházban szerzett élményeket. Az új szlogen: "Lassan az esttel".

A Színháztörténeti Múzeummal közösen kiállítás készül a színház fennállásának 100 éves évfordulója alkalmából. A tervek között szerepel az is, hogy állandó játszóhelyként csatlakozzanak a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz.

Azon kérdésekre, hogy mi lesz a megvásárolt előadásokkal, hogy feljelentették a vagyonkezelőt, mert nagyon minimális áron vásárolták meg a bérleti jogot, illetve hogy Balázsovits Lajos szerint plusz tizenhárom millió forint maradt a kft-ben a távozásakor, Németh Kristóf azt a tájékoztatást adta, hogy tizenhárom előadás került át az új Játékszínbe, az eszközparkot (díszletelemek, jelmezek, kellékek) vásárolták meg az értékmentés szándékával, annak érdekében, hogy ezek "ne vesszenek el". A jogokat még nem tudták megvásárolni, ahhoz ismételten meg kell állapodniuk a jogtulajdonosokkal, ami "folyamatban van". Azon előadások esetében, amik szerepelnek a műsortervben, már sikerült tisztázni a jogi helyzetet. Az alacsony árú vásárlást illető feljelentésre Németh úgy reagált, hogy szerinte ez egy mondvacsinált ügy: vizsgálják ki a hatóságok és tegyék közzé a vizsgálat eredményét. Hozzátette: nem tudják, kik a feljelentők, és azt sem tudják, mi a feljelentés motivációja. Arra a felvetésre, hogy 3,1 milliónál a lámpapark többet ér, azt felelte: ezzel az összeggel 10-12 millió forint kötelezettséget is vásároltak, amiben 6-7 millió forint körüli járuléktartozás van a NAV felé. Ez régebbről maradt a cégben: ki nem fizetett szerzői jogok, közös költség, bérleti díj, energiaszámlák, a volt dolgozók díjai, múlt havi számlák tesznek ki. Németh hozzátette, hogy a színház – egyébként elhasználódott – eszközeit nem vásárolták meg, csak a bérleti jogokat kapták meg.

Németh Kristóf arra nem tudott válaszolni, hogy Balázsovits Lajos megkapta volna-e a Játékszín üzemeltetési jogát. Szerinte másnak is eladták volna, hiszen az épület sok pénzébe kerül a fenntartónak. Elmondta, hogy amikor átvették a céget, annak valóban volt készpénzállománya, de kötelezettségei is, aminek következtében rögtön mínuszba került a cég. A rövid gazdaságiismeretek-kurzussal együtt járó számolgatás közben csak úgy röpködtek a tizenmillió forintok, aminek a végére már kideríthetetlen, hogy tulajdonképpen hol mennyi pénz volt.

Arra kérdésre, hogy mi abban az üzlet, hogy vettek egy veszteséges céget, ami után még fizetni is kell, Németh azt felelte: azért csaptak bele, mert hisznek magukban, és ez az életük. Kiállt amellett, hogy mindezt etikusan és gazdaságosan teszik. Az adósságok nagy részét a közeljövőben ki kell fizetni, de ennek határidejét igyekeznek minél tovább tolni. A következő őszre lehet reálisan felmérni, hogy a színház képes-e hasznot termelni, az évad végéig veszteséges vállalkozásként fog működni – hallhattuk hit és gazdaság összefüggéseit. Elhangzott az is, hogy Németh Kristóf elsőként Balázsovits Lajossal akart beszélni a Játékszínről, amire a volt igazgató azt felelte, hogy nem kíván együttműködni velük, mert számára ez egy lezárt történet.

Kérdésre elmondta, hogy nincs közszolgáltatási szerződésük, a szándék az, hogy ez változzon. A bérekre a beruházott magántőke a fedezet, ami a támogatásoknak köszönhetően jött létre. Ez nagyrészt civil szponzorok felajánlásából jött létre, sok partner esetében azonban még nem áll rendelkezésre szerződéses megállapodás.

_Kapcsolódó:_

>>> Magyar Fruzsina: „Nem szeretném a nevemet látni” >>> Október 30-án nyit a Játékszín 2.0 >>> Magánszínház lesz a Játékszín >>> Távozik Balázsovits Lajos a Játékszíntől

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr897999693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása