► Korábban nem nagyon volt rá példa arra, hogy színművészetis hallgatók alapítanak társulatokat, régebben ezt nem is engedte az egyetem. Most azonban ti – ahogyan a tavaly bemutatkozott –011– Alkotócsoport – a vizsgaelőadások és színházi gyakorlat mellett saját produkciókat hoztok létre. Hogyan jött az ötlet, hogy társulatot alapítsatok?

*Benkó Bence (BB):* Az első előadásunk 2010 nyarán született, az első egyetemi évünk után. Ez akkor még nem érintette a tanulmányainkat, elvileg kitétel, hogy ekkor nem szerepelhet az ember előadásban. Mi akkor megkérdeztük, csinálhatunk-e olyasmit, hogy nyáron eltöltünk egy hetet munkával – nem (csak) az osztályunkkal, hanem azokkal, akiket hívunk. Megengedték. Az így létrejött előadást háromszor vagy négyszer játszottuk. A kaposvári tanáraink is megnézték, és mondták, hogy szerintük ne játsszuk tovább.

► Hoppá.

*Fábián Péter (FP):* Ez egy kabaréest volt, amit a Trianon-kérdés kapcsán hoztunk létre. Az egésznek adtunk egy afféle médiakeret-szerűséget, mintha egy tévé adásait nézné a közönség. Ebből összeállt egy sztori, de az előadás igazából jelenetfüzér volt.

*BB:* Mi együtt lakunk Petyával, és sokat szoktunk beszélgetni a világról. Fontos számunkra, hogy a készülő előadásnak legyen célja, legyen témája, ami érdekel minket. Akkor Trianon éppen erőteljesen napirenden lévő téma volt – bár nem csak akkor, de mi akkor kezdtük érezni, hogy furcsa irányt vesz ez az „emlékezés”. Érdekelt bennünket, hogy nekünk, mint fiataloknak, mi lehet ehhez a viszonyunk? Hogy fontos-e nekünk az, hogy mindig a nemzeti múltat rángassuk elő, amikor valami bajunk van. Hogyan éljük meg azt, hogy a politika ezzel van elfoglalva? Váltanunk kellene ehhez képest? Vagy be kéne állnunk a sorba? Rájöttünk, hogy ez nem is akkora tragédia – nem voltak válaszaink a kérdésekre, de izgalmas volt beszélgetni róla a többiekkel.

*FP:* Minden történelmi eseménynek úgymond lejár a szavatossági ideje. Akármilyen szomorú, az én életemre nincs hatással az a konkrét tény, hogy II. Lajos belefulladt a Csele-patakba Mohácsnál. Valószínűleg az én unokáim számára Trianon egy száraz történelemlecke lesz. Ez egy folyamat, erre próbáltuk felhívni a figyelmet. Ha kétszáz év múlva is itt tartunk, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy egy helyben toporgunk.

*BB:* Az előadást a Tűzraktérben mutattuk be, de játszottuk az Ördögkatlanon, meg Kaposváron is. Ott nézték meg a tanárok, és lehetett velük beszélgetni az előadásról. Azt javasolták, mindenképpen folytassuk, amit csinálunk, de ne konkrétan ezt az előadást – feltételezem, óvtak bennünket a lehetséges negatív politikai konnotációktól. Ebben az előadásban nem mint színészhallgatók akartunk nagy színészi teljesítményt nyújtani, csak az volt a cél, hogy egy egész előadást hozzunk létre. Azt is mondták, hogy nem látnak benne kiemelkedő dolgokat. Nem vettük zokon, annak meg örültünk, hogy hozzátették: próbálkozzunk tovább.

► És akkor folytattátok. Hogy ez a társulat az egyetemtől független entitás, ez az elejétől kezdve világos volt vagy később alakult ki? De magyarázzátok már el, hogy van ez: ott ültök kilenc hónapig a padban meg a próbateremben, jönnek-mennek a rendezőtanárok, az elméleti szakemberek, és amikor egyszer csak vége lenne, akkor nem felszabadult sóhajtás következik, hogy végre három hónap szünet, hanem belevágtok az önálló munkába?

*FP:* Ennek egészen más a hangulata. A színművészetin az első év valóságos görcsben telik. Az ember végig fenyegetve érzi magát: év végén rosta, és nagy baj lesz, ha nem fejlődsz eléggé. Ehhez képest nekünk ez a nyári előadás volt a szórakozás és az alkotás együtt. A többieken is elkezdtük érzékelni, hogy olyan dolgokat mutatnak, amit korábban nem: ez szimplán azért tud megszületni, mert nincs rajtuk az a teljesítménykényszer, mint az órákon.

*BB:* Amiket itt mutatnak, azok sem bonyolult dolgok, csak valahogy semmit nem _kell_, csak lehet. Egyszerű dolgokat csinálunk – de az egyetemen sokszor ezekre sem vagyunk képesek. Amikor elkezdtük ezt csinálni, valahogy visszajött az az íz, amit az egyetem előtt gondoltunk a színházról, ami a játékról szól.

► Furcsa, amit mondasz: valami olyasmi, ha jól értem, hogy az ezzel foglalkozó felsőoktatási képzésben az embernek nem biztos, hogy megjön a kedve, ahhoz, hogy azt csinálja, amit tanul?

*BB:* Nem is az, hogy megjön, hanem hogy elmegy.

*FP:* Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a profizmus felé vezető út egy szakasza. Mi nem értük be ennyivel, ezért kezdtük el ezt csinálni. Lehet, hogy pedagógiailag az teljesen helyes elgondolás, hogy először le kell építeni az embereket, és aztán felépíteni újból, de ebbe sokaknak beletörik a bicskája. Mert lehet, hogy tudjuk teljesíteni az elvárásokat, csak egy idő után elfogy az ember energiája.

► Akkor ez valami pótlékszerűség?

*FP:* Igaz – ez drog. Van egy fórumunk, ahol elmondhatjuk a véleményünket, feltehetünk olyan kérdéseket, amik foglalkoztatnak minket.

► Mit jelent az, hogy k2?

*BB:* Először az volt a nevünk, hogy Synonym Wörterbuch – azt hiszem, ez a szinonimaszótárat jelenti németül. Amikor gyorsan ki kellett találnunk, hogy mit írjunk egy színlapra, ez a könyv volt előttünk. Aztán rájöttünk, hogy ez hosszú és nehezen megjegyezhető. Gondolkodtunk, és kibukott a k2. Utólag kezdtünk el hozzá keresgélni magyarázatot, hogy majd az ilyen kérdésekre tudjunk válaszolni. Hogy miért k2? Mert Kaposvár, meg a második évben találtuk ki – de ez csak belemagyarázás.

► Vagyis hivatalosan is társulat vagytok? Éppen 2011-ben csináltatok egyet, amikor a magyarországi független színjátszásnak nem éppen a felívelő szakasza kezdődött meg...

*FP:* Ezt mi is érzékeltük...

*BB:* Mivel egyetemre járunk, érezzük, hogy van valamiféle védettségünk. Nem nagyon érint minket, ami körülvesz – csak érzékeljük. Nem folytunk ebbe bele, bár a második előadásunk erősen ezzel akart foglalkozni: a függetlenek és a kőszínházak helyzetével, valamint a színház és a politika viszonyával. De nyugodtak voltunk, mert mindegy, mi van, Kaposváron, az egyetemen tudunk próbálni, van helyünk, vannak emberek, akik mögöttünk állnak és segítenek. Nagyon jó érzés, hogy soha nem dolgoztunk igazából pénzért – maximum kalapoztunk. Nem is volt ez cél. Így anyagilag nem tudtunk belebukni, nem kellett azért megcsinálni egy előadást, hogy fennmaradjunk. Egyelőre ez termékenyen hat ránk.

*FP:* De tudjuk, ott van a sötét jövő, amire olyan értelemben elkezdtünk készülni, hogy alapítvánnyá alakultunk. Vagyis hivatalosan még nem vagyunk társulat, de jövőre el kell dőlnie, hogy kik azok a csapatból, akik ezt komolyan gondolják, és kiknek a neve mögött lesz ott, hogy m. v., ha eljön hozzánk játszani. Most fog kialakulni egyfajta társulati mag.

► Mi a cél? A pályázatokba is bele szokás írni, hogy a társulat célja, hivatása...

*FP:* Az alakító okiratban az volt, hogy "az európai és a magyar színházkultúra színvonalának emelése", de ez csak amolyan fordulat, ez nyilván megfoghatatlan. Azt mondanám, hogy olyan társulat szeretnénk lenni a jövőben is, akik azonnal visszacsatolnak arra, amit látnak, ami történik velük és amit érzékelnek a világ és az ország változásaiból.

► Mostanában egyre többen teszik fel azt a kérdést, hogy a színháznak reflektálnia kell-e egyáltalán arra, amiben élünk, és ha igen, akkor hogyan. Erről sok vita van és nagyon szélsőségesek az álláspontok. Mit éreztek ebből?

*BB:* Az eddigi előadásaink mind másmilyenek lettek. A visszacsatolási mód változó. Lehet kísérletezni, ez nekünk is ugyanolyan játék, mint a játszóknak. Az első előadás egy jelenetfüzér volt, a másodikat mi ketten írtuk – és kipróbáltuk, hogy az osztályunk tud-e együttműködni, mint kiderült: nem annyira –, aztán jött a harmadik előadásunk, a ...volt egyszer egy Heléné amiben azt próbáltuk ki, milyen, ha fogunk egy darabot és azzal kezdünk valamit. Tehát nincs egyfajta stílusunk, ez nem alakult ki még. Nagyon szeretnénk kifejezni, mit gondolunk arról, amivel foglalkozunk... Aztán reméljük, kialakul a k2 egyedi hangja, stílusa. Mindenesetre az elkövetkező tervek is mások, mint amikkel eddig foglalkoztunk. Nem sietünk sehová, és ez jó érzés.

► Még két évetek van az egyetemen: egy év egyetem és egy év gyakorlat.

*FP:* Ez is relatív. Eredendően ez három éves képzés, nemrég vált öt évessé. Úgy érzem, arra még nem nagyon készültek fel, sem Pesten, sem Kaposváron, hogy jól kihasználják ezt az időt. Úgyhogy az utolsó két év már gyakorlatilag a piacon telik.

► Ti a piac felé mentek – vagy inkább a k2-t viszitek a piac felé? Mi az irány?

*BB:* Még újak vagyunk a hivatalos rendszerben. Nem is vagyunk tapasztaltak, de azt vettük észre, hogy mögöttünk áll a tanszék, amely képvisel valamit, illetve a színház, ami szintén képvisel valamit – szakmát, nézőpontot tekintve –, és mindig szerencsénk volt azokkal, akikkel találkoztunk, mindenki segített, de nagyon ügyesen ki is tudtuk kerülni, hogy valahová, vagy valaki alá tartozzunk. Van egy kis fal – ami szerintem egészséges egy ideig, ha megvan –, ami így véd minket. Van bennem egyfajta félelem a betagozódástól. Hogy ne mások által, hanem a magunk munkája által határozzanak meg minket. A szegedi előadás kapcsán egyébként beszélgettünk arról, kiket tekintünk mesternek...

*FP:* ...de nem nagyon van ilyen. Elvesztettük őket, vagy talán nem is voltak. Nem tudunk olyan embert mondani – és talán kicsit generációs probléma is, ahogy érzékeljük –, akire maradéktalanul fel lehetne nézni. Szakmailag sok releváns alkotó van, de a színház terén az is fontos, hogy milyen ember az illető – és hát vagy itt vagy ott foghíjas a dolog.

*BB:* Az a jó ebben a k2-ben, hogy nem egy iskolához, egy tanárhoz tartozik. Mondhatja valamelyik tanárunk, hogy szar előadást csináltunk, de végül is akkor sem történik semmi. Nem tartozunk senkinek, senki felé nem kell megfelelni – ő viszont miért ne mondja el a véleményét?

► Bizonyos szempontból nehéz, hogy nem vagytok beágyazódva a köztudatba, ugyanakkor meg is könnyít dolgokat. Ez egy olyan senkiföldje-szerűség.

*FP:* De tudjuk, hogy ha vége az egyetemnek, és kikerülünk az életbe, akkor valószínűleg sok minden meg fog változni. Azt szeretnénk, hogy egy társulati mag megtartásával fennmaradjunk, mint független társulat.

*BB:* Ez a senkiföldje egyelőre hasznos dolog. De biztos nem lehet ezt sokáig megtartani. Nem tudjuk még, hogy mi lesz. Szeretnénk folytatni tovább a k2-t. Aztán majd kiderül, melyik irányba és milyen úton megyünk. Az is fontos, hogy kezd kialakulni egy kör, akikre a jövőben is potenciális munkatársként tekintünk, de ha valaki úgy dönt, hogy máshol próbál szerencsét, akkor sem vesznénk össze. Már beszéltünk egymással erről. Majd eldöntik.

► Kik tartoznak a csapathoz? Létezik társulati névsor?

*FP:* Sokan vannak. A legrégebb óta az osztályunkból néhány ember. Szakács Hajnalka, Dobó Enikő, Horváth Szabolcs, Jerger Balázs – ők az osztálytársaink, akik eddig mindegyik előadásban benne voltak. Igyekeztünk frissíteni, mindig hívtunk új embereket és szerencsére csatlakoznak idősebbek is, a Helénében szerepel például Rácz Panni, aki most ment a Csiky Gergely Színházból Győrbe. A következő előadásunkba is jelentkezett egy idősebb színész, hogy szívesen játszana. Nekünk ez megtiszteltetés és nagyon jó érzés.

*BB:* Kifejezetten felemelő volt.

*FP:* Bíznak az emberek abban, amit csinálunk, és ez jó. Alapvetően négyen irányítjuk a dolgokat: mi ketten, illetve Szemerédi Fanni, aki a sajtóval foglalkozik, valamint Domokos Barbara, aki a jelmez- és díszlettervezőnk – ő szintén Kaposvárra jár. Jönnek az egyetemről is, akik tudnak meg szeretnének velünk dolgozni. Ebből a szempontból alakul egy műhely. Az alattunk lévő évfolyamok is nagyon lelkesek, már a Helénében is játszanak alattunk járók, a következő produkcióban pedig a még eggyel alattuk járók is kapnak lehetőséget. Szóval az egyetemi seregből is lehet válogatni.

► Mi a következő projekt?

*BB:* Decemberre már le van szervezve a premierünk Budapestre. Nyáron úgy mentünk el, hogy szeretnénk egy budapesti bemutatót – ez is egyfajta függetlenedés az egyetemtől. A Malomudvarban fogjuk bemutatni, Franz Kafka Kastély című művéből és néhány elbeszéléséből állítottuk össze. Segített Bodó Viktor és Vinnai András is: elküldték a szövegét annak, amit ők használtak Grazban, mi azt írtuk át. Szeptember 10-én kezdjük próbálni.

*FP:* Ez is kísérlet: olyan vállalkozás, amihez hasonlót se csináltunk még. Tudatosan keressük ezeket a helyzeteket.

► Mi a törekvés? Hogy olyan legyen, amilyen még nem volt? Olyan, ami hasonlít egy másikra? Vagy amilyet még nem láttatok? Vagy hogy bátrak legyetek?

*FP:* Ez így együtt... Fontos, hogy nagy legyen a fegyverarzenálunk: hogy tudjunk zenéset, abszurdat, bármit. De a lényeg számunkra az, hogy azzal, amit készítünk, közöljünk valamit azokkal, akik kíváncsiak ránk.