7óra7

„Nem érthetünk egyet” – színházi szakmai szervezetek levele

„Nem érthetünk egyet” – színházi szakmai szervezetek levele

2013. 07. 06. | 7óra7

L. Simon László beszél az országos színházi évadnyitón, a Pécsi Nemzeti Színházban *Színházi szakmai szervezetek levele L. Simon László, kultúráért felelős államtitkár részére:*

Tisztelt Államtitkár Úr!

A művészeti középdíjak ügyében fordulunk Önhöz.

Örömünkre szolgál, hogy a kimagasló előadó-művészeti teljesítmények állami elismerése, díjazása ügyében presztízs-növelő lépésekre határozta el magát.

Nem érthetünk egyet azonban sem a díjak számának ilyen arányú csökkentésével, sem a díjakat odaítélő kuratóriumok tagjainak tervezett redukálásával.

Kérjük, állítsa vissza az eredeti, hosszú évek alatt kialakult keret-számokat. Gondoljon bele, milyen kevés állami művészeti díj létezik. A Jászai Mari-díjat fiatal színházművészek elismerésére alapították. Ám az eddigi évi 13 díj is kevésnek bizonyult a kiemelkedő művészi munka rendszeres elismerésére, így következhetett be, hogy ma a színházművészek többnyire pályájuk csúcsán, gyakran életművük elismeréseként kapják azt.

Úgy tapasztaltuk, hogy éveken keresztül jól működött az a rendszer, amely a Jászai Mari-, a Blattner Géza-, illetve Nádasdy Kálmán-díjak odaítélésére kialakult. A kuratóriumokban minden szakmai/művészeti terület képviselete megvolt – színészek, dramaturgok, tervezők, rendezők, vidéki, budapesti igazgatók és határon túli művészek. A kuratóriumi tagokat a művészi szakmák országos szervezetei delegálták a díjban már részesült, nagy tiszteletnek örvendő tagjaik közül. Így válhattak ezek a díjak magas presztízsű szakmai díjakká.

Ez az elv most megszűnni látszik. Azzal – hogy bár a szakmai szervezetek javaslatára, de – a miniszter jelöli ki az öt, illetve három tagot a kuratóriumokba, a díjak óhatatlanul átpolitizálódnak, távolodnak a szakmától. És hiába lesznek a felkért tagok neves, mindenki által elismert művészek, kis létszámuk okán nem fogják képviselni, de átlátni sem a magyar színházművészet teljességét.

Arra kérjük Államtitkár urat, gondolja át javaslatunkat, s mivel a kuratóriumi létszám növelésének nincsenek anyagi vonzatai (nem kapnak tiszteletdíjat e tevékenységükért), térjen vissza a korábbi gyakorlathoz. Tudomásunk szerint más előadó-művészeti szakmák is hasonlóképp vélekednek a problémáról.

Megismételjük képviselőnk júliusban felvetett javaslatát: a díjakkal járó pénz csökkenjen az Ön által javasoltnak felére– még így is lényegesen több, mint eddig – , viszont maradjanak meg az eredeti keretszámok. Javaslatunk így nem növeli a Tárca díjakkal járó pénzügyi terheit...

_Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke_
_Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke_
_Konrád Antal, a Színházi Dolgozók Szakszervezete elnöke_
_Bagó Bertalan, a Magyar Színházrendezői Testület elnöke_

Kapcsolódó:

>>> L. Simon: A művészetbe ne szóljon bele az állam és a politika

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr158000055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása