7óra7

A Hónap Civil Kezdeményezése: az UtcaSzak és a Roma Filmiskola közös színjátszó tábora

A Hónap Civil Kezdeményezése: az UtcaSzak és a Roma Filmiskola közös színjátszó tábora

2013. 07. 06. | 7óra7

Timothy Betts misszióvezető-helyettes megtekinti a roma színjátszók előadását Az Active Citizenship of the Month díjat Kounalakis nagykövet asszony most pénteken adja át Simon Balázsnak, az UtcaSzak társulati vezetőjének, illetve Salamon Andrásnak, a filmakadémia elnökének a Budapesti Gazdasági Főiskola Rózsa utcai dísztermében.

„A díj címzettje az UtcaSzak és Roma Filmakadémia csereháti alkotótábora, mögötte azonban egy egész évig tartó felkészítő munkánk áll” – nyilatkozta a civil kezdeményezéssel kapcsolatban Simon Balázs. A Roma Filmakadémia és az UtcaSzak a színázi előadás illetve a belőle készülő film tervével olyan hátrányos helyzetű fiatalok érdeklődését is képes volt felkelteni, akik a hagyományos oktatási-közművelődési rendszerből egyébként kihullanak. „A gyerekek felébreszetett ambícióit aztán arra használjuk, hogy közösségi képességeiket fejlesszük, művészetpedagógiai eszközökkel trenírozzuk őket” – tette hozzá Simon.

Az Active Citizenship díjat idén januárban alapította az amerikai követség avval a céllal, hogy felhívja a magyar közvélemény figyelmét a társadalmi önszerveződésben rejlő jobbító lehetőségekre. A Hónap Civil Kezdeményezése díjat eddig olyan szervezetek kapták, mint a Fiatal Vállalkozók szövetsége, a Magyar Vöröskereszt, illetve a Háttér Baráti Társaság.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr427999505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása