7óra7

A kritikuscéh elnökségének nyilatkozata a függetlenek ellehetetlenüléséről

A kritikuscéh elnökségének nyilatkozata a függetlenek ellehetetlenüléséről

2013. 07. 06. | 7óra7

1428/2012. A Színházi Kritikusok Céhének elnöksége aggódva figyeli a független előadó-művészeti terület működésének fokozatos ellehetetlenülését. Meggyőződésünk, hogy a független színházi és táncos csoportok a magyar színház egészének értékes és nemzetközileg is elismert, gazdag és változatos területét alkotják, melynek kiszámítható működése nem csak a teljes hazai előadó-művészeti szakma és a közönség érdeke, de a magyar kultúráé is általában.

A független színházak, társulatok és alkotók pályázati úton jutnak támogatáshoz. A független területen évek óta súlyosak az elvonások, idén azonban minden korábbinál kritikusabb helyzet alakult ki: 2012 október végén a társulatok és játszóhelyek még nem jutottak hozzá idei támogatásukhoz. A függetlenek 2012. évi működésére szóló pályázati döntések eredményeit szeptember végén hozta nyilvánosságra a tárca, október elején azonban kiderült, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának költségvetését 17 milliárd forintos zárolás, illetve csökkentés sújtja. A tárca még nem kötött szerződést a helyekkel és társulatokkal az idei támogatásukat illetően (mellyel egyébként 2012. december végéig el is kell számolniuk), az esetleges zárolás vagy elvonás mértékéről sem értesítette őket.

Nem csak a független színházak üzemszerű működése, előadások rendszeres tartása válik így lehetetlenné, de a jövő tervezése is. Rendkívül aggasztónak találjuk, hogy a napokban több független színházi alkotó jelentette be: pénz hiányában kénytelen lemondani előzetesen meghirdetett előadásait. Rövid időn belül pedig nagy valószínűséggel olyan, Európa-szerte ismert és a magyar kultúrát külföldön képviselő csapatok fogják lemondani szerepléseiket, mint például a Pintér Béla és Társulata, vagy a Bodó Viktor vezette Szputnyik Hajózási Társaság.

Meggyőződésünk, hogy ennek az értékes területnek a fenntartása, támogatása, fejlesztése állami, kultúrpolitikai feladat. A független alkotóművészet hozzájárul a nemzeti kultúra sokszínűségéhez, a tehetségek gondozásához, a gazdag közösségi kultúrák létrehozásához. Ha a terület jelen állapotai tartósak maradnak, az nemzeti előadó-művészetünk végzetes elszegényítését vonja maga után.

Budapest, 2012. október 27.

Tompa Andrea,
Jászay Tamás,
Rádai Andrea_

_Kapcsolódó:_

>>> Közel a vég - Előadások maradnak el a kormányzati zárolás bizonytalansága miatt

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr547999699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása