Annak is, aki soha nem olvasott Don Juan-történetet, nem látott sem opera-, sem színházi előadást, Don Juan nevének hallatán egy viszonylag határozott alak jelenik meg: a csábító, az ellenállhatatlan férfi archetípusa. De miben áll ez a vonzerő? Szép külső? Előkelőség? Gazdagság? Szép szavak? A lefegyverző pofátlanság? A szokatlanság? A rossz, a bűn, a gonoszság izgalma? Hogy nem hétköznapi? Molière és Brecht darabjában Don Juan a házassággal veszi le a lábukról a nőket, vagyis a lehető legerényesebb, legbiztonságosabb és a leghétköznapibb élet ígéretével.
Pofátlanul közhelyes. És talán ebben rejlik a titok. Nem neki van démonikus csábereje, a mi vágyainkat használja ki. A mi hiányérzetünket az élettel szemben, a kalandra, valami gazdagabb, teljesebb, izgalmasabb életre való vágyunkat. Brecht megfordítja a dolgot. Nem Don Juan alakja az érdekes, hanem az, hogy miért teremtünk magunknak Don Juanokat? Szidalmazzuk, elítéljük, és mégis vonzódunk hozzájuk.
Zsótér Sándor, a darab rendezője, és Ungár Júlia fordító, dramaturg a Maladypében készülő előadás során ezekből a kérdésekből indult ki. A színészekkel együtt azokat az ellentmondásokat, élethazugságokat vizsgálják, amelyekben a hétköznapi ember élete eltelik.
Zsótér munkái mindig bravúros formációkban alakítják a teret és konfrontálják azt a színész(ember)i test jellegzetességeivel. Számtalan Brecht-rendezése a képiség és a nyelviség megszokott viszonyának radikális újragondolása.
Bertolt Brecht darabjának próbái március 30-án kezdődtek, a nyilvános főpróba május 4-én, a bemutató pedig 5-én lesz a Maladype Bázison. A darabot májusban még kétszer játsszák Budapesten, egyszer pedig Kecskeméten. Az előadás az NKA támogatásával jön létre.
