7óra7

A Sirály a Nemzeti Színházban

A Sirály a Nemzeti Színházban

2013. 07. 06. | 7óra7

A színész, rendező, színházigazgató az MTI-nek elmondta: egyrészt azért választotta a Sirályt, mert a szerepeire nagyon jó színészek vannak a Nemzeti társulatában, másrészt azért, mert olyan alapvető kérdéseket tárgyal, mint hogy mit jelent a vágy, a színészet, a művészet, a magány, a szerelem, mit jelent az, hogy híresek akarunk lenni, vagy az, hogy nincs pénzünk.

A történet szerint az Oroszország-szerte híres színésznő nyaralni érkezik bátyjához és fiához a vidéki birtokra, ahova magával hozza a híres és sikeres írót, Trigorint is. A kellemesnek induló nyár fölkavarja a szenvedélyeket. Az íróba beleszeret a helyi földbirtokos színésznőnek készülő lánya, Nyina, aki eddig a színésznő fiával képzelte el a jövőjét. Mint a darab ajánlójában írják, a szerelemféltés és a meg nem értett vágyak, a "mindenki mást szeret" fájdalmas komédiája Csehov remekműve, amelynek mélyén egy Hamlet-ihlette történet is húzódik, és amely vádirat is egyben a tehetségtelenség, a középszerűség ellen.

Alföldi Róbert öt éve - Szász János rendezésében - már eljátszotta Trigorin szerepét, rendezői pályája elején - 1997-ben - pedig egyszer már színpadra állította a Sirályt.

A tizenöt évvel ezelőtti, vad, új formákat kereső változathoz képest most cinikusabb, lenyugodottabb, halkabb, szomorúbb, reménytelenebb előadás született. Most az érdekelte jobban, hogy mi és hogyan történik két emberrel - árulta el a rendező, aki szerint ma nagyon fontos kérdés, hogy miről álmodunk, és aztán mi lesz belőlünk, hogy mit tartunk értéknek, követendőnek és fontosnak.

A darabot Makai Imre fordításában játsszák, a szövegen lényegében nem változtattak. A darabban szereplő színielőadásban az eredeti orosz szöveg hallható a Nyinát alakító Tompos Kátyától. "Oroszul hihetetlen módon lehet érezni ennek az egésznek az apoteózisát, a költészetét, a líráját, az emelkedettségét" - mondta Alföldi Róbert.

Sirály - Farkas Dénes, mögötte: Tenki Réka, Blaskó Péter, Földi Ádám, Básti Juli, Nagy Mari, Kulka János

A darabban elhangzó dalokról szólva megjegyezte, hogy Csehov művében a saját korából való kuplék és táncdalok szerepelnek, amelyek az akkori nézők számára jelentettek valamit. Megpróbálták ezeket olyan dalokkal helyettesíteni, amelyek a mai nézők számára ugyanúgy mondanak valamit, mint Csehov idejében az akkori slágerek.

Az előadásban Básti Juli, Farkas Dénes, Blaskó Péter, Tompos Kátya, Szarvas József, Nagy Mari, Kulka János, Földi Ádám, Fehér Tibor és Tenki Réka látható. A produkció díszlettervezője Menczel Róbert, a jelmeztervező Nagy Fruzsina.

>>> Sirály - színlap, időpontok, jegyvásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr387999299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása