A társulatra várakozás perceiben Csáki Judit röviden vázolja a darab hátterét: Shakespeare sok esetben a mennyiségre ment, jelen esetben többféle szálat, történetvázat fércelt össze, a XX. század pedig alaposan megváltoztatta a műhöz való viszonyunkat. A szöveg nem volt még kész az első olvasópróbán, derül ki a közben megérkező rendező válaszaiból, és többféle dramaturgiai problémát kellett orvosolniuk, például ezért alakult át teljesen az ötödik felvonás. Nem arról van szó, hogy több problémát szerettek volna belegyúrni az előadásba, mint amennyi az eredeti szövegben fellelhető, Mohácsi János szerint a változtatások hátterében dramaturgiai és színészi okok állnak. Például, ha Jessica figurájához nem kreáltak volna egy háttértörténetet (korábban férjnél volt, és a férj megszökött az anyjával), akkor a szerepet alakító Bánfalvi Eszternek nem lett volna mit eljátszania.

Csáki Judit az előadás és darab viszonylatában további szerencsés változtatásokat is kiemel. Szerinte fontos és nem lehet véletlen, hogy a szereplők közötti kapcsolatokat szorosabbra fűzték, és a kölcsönért kezességet vállaló Antonio a fiatal velencei nemesek viszonylag homogén csapatához tartozik. Kirekesztő, antiszemita, végletesen előítéletes a gondolkodásuk, humorosnak vélt kommentjeik pedig azért különösen mellbevágóak, mert egyébként szimpatikus, rendes, helyes társaság. Csáki felhívja a figyelmet az előadás még egy fontos aspektusára: a téma érzékenysége miatt számos interpretáció leegyszerűsíti - az antiszemitizmus vádját elkerülendő - a darab problematikáját azáltal, hogy Shylockot egyértelműen pozitív figuraként állítja be. Ez az előadás azonban attól lesz igazán szomorú, hogy megosztja a felelősséget, hiszen Shylockban végletes indulatok vannak, makacs, merev és nem feddhetetlen figura. Az előadásban ráadásul egyik szereplő sem védhető, ebből pedig a helyzet teljes reménytelensége fakad.

A szereplők hozzászólásaiból kiderül, hogy a próbafolyamat a legkevésbé sem volt szomorú. Ahogyan az is - hiába kérdez rá a moderátor többször is -, hogy az előadás által feszegetett problémákról (kirekesztés, gyűlölet, előítéletesség stb.) hosszabb beszélgetések, mély és alapos eszmecserék nem zajlottak a próbák során. Gáspár Sándor ez alkalommal dolgozott először a rendezővel, és kiemeli a munka labor-jellegét, Hevér Gábor a közös munka kreativitását, az improvizációk jelentőségét hangsúlyozza. Kovács Márton zeneszerző pedig beszámol arról, hogy a szöveghez hasonlóan a zenei anyag is sokat alakul a próbák során, sokszor egy hangnemváltás, egy másik akkord is teljesen új irányba viheti a zeneszerzői munkát.

Szó esik még az előadás aktuálpolitikai kiszólásairól. Mohácsi elmondja, hogy itt több teret engedett, de ezek az utalások az ő szándéka nélkül is képesek önálló életre kelni. Az "Egyszer élünk..."http://7ora7.hu/programok/egyszer-elunk-avagy-a-tenger-azontul-tunik-semmisegbe című előadás aktuálpolitikai poénjai például eredetileg nem voltak feltétlenül politikai kiszólások, az idő tette őket azzá. Mohácsi András díszlettervező érzékletesen elemzi az előadás záróképét, hogy mit jelent számára az imbolygó gömb vagy a kreatívan mozgatható süllyesztők által kialakított tér és az itt megjelenő geometriai formák. Egy néző a Csáki által hangsúlyozott reménytelenség ellenében érvel. Szerinte Antonio az előadás végére - a halál küszöbéről megmenekülvén - gondolkodóba esik, és ha erre képes, az azt jelenti, hogy nincs minden veszve, van még remény. Bár inkább vonakodnak hozzászólni vagy kérdezni, sok a néző, többen a lépcsőkön álldogálnak, most is körülbelül hetvenen-nyolvanan lehetnek. Van köztük olyan is, aki korábban látta az előadást, és most kifejezetten a közönségtalálkozóra érkezett, mert látni-hallani szerette volna az alkotókat.

A beszélgetésen elhangzottak érdekes módon azt sugallják, hogy az előadás minimális rendezői instrukcióval, szinte magától állt össze. Mintha úgy született volna, hogy a próbákon a színész mutatott valamit, improvizált, ezt-azt kivettek belőle, mást meg beleraktak, aztán egyszer csak úgy maradt, és kész lett. Remélhetőleg a Mohácsit vagy a munkamódszerét nem ismerők közül sokan sejtik, hogy az alkotók szerénykedő válaszaihoz némi távolságtartással kell viszonyulni, hiszen nem egy intenció nélküli, összefércelt, odavetett produkcióról van szó, még akkor sem, ha - ahogy többször is említették - a próbaidőszak nagyon rövid volt, és az előadás éppen csak összeállt a premierre. Hogy Gáspár Sándor bulvárnak szánt kommentjét is felidézzük: ő a próbaidőszak második hetében tudta meg, hogy a darab szerinti lánya szerepel az előadásban.

Van-e jövője a darabnak? - teszi fel egy néző a már szokásosnak tekinthető költői kérdést. A darabnak persze, hogy van jövője, mondja Csáki. És aztán sűrű, nagy csönd áll be, tragikus hallgatás. Mohácsi János egyik példájában a főzéshez hasonlította a rendezést: "ha főzünk, akkor valami nagyon töményet érdemes" – mondta. Az alkotók újfent kifőztek valami nagyon töményet, jó fűszeresen, egyedi ízvilággal, mi meg épp csak megkóstolni tudjuk. Rendkívül halvány a remény, hogy az ízeknek marad ideje igazán összeérni.

_A KO-blog bejegyzései:_

1. Hamlet - Közös buli (Miklós Melánia)
2. Én vagyok a Te - Üzenetek és kérdések (Ugrai István)
3. A tanítónő – Vadállatok és heppiend (Deres Kornélia)
4. Úri muri: A macska rúgja meg… (Sz. Deme László)
5. Egyszer élünk – Részese lenni a nemhazudásnak (Stuber Andrea)
6. Bányavirág – Aba és az élet (Jászay Tamás)