7óra7

Ascher Tamás Ványa bácsi előadása New Yorkban

Ascher Tamás Ványa bácsi előadása New Yorkban

2013. 07. 06. | 7óra7

A Csehov-darabot a Sydney Theatre Company New Yorkban is a bevált sikerreceptnek megfelelően, változatlan szereposztásban játssza, olyan világsztárokkal, mint Cate Blanchett, Richard Roxburgh és Hugo Weaving.

Uncle Vanya

Ascher Tamás "Természetes, teljesen változatlan minden!" - jelentette ki csütörtökön Ascher Tamás, aki New Yorkból telefonon nyilatkozott az MTI-nek.

A szombati premiert két nyilvános főpróba előzi meg, s a darabot összesen 10 előadáson láthatja a New York-i közönség. A rendező elmondta, hogy társulatot a tavalyi, a washingtoni Kennedy Centerben álló ovációval fogadott előadássorozat után invitálták meg a New York-i fesztiválra. Miként tavaly, a darabnak az amerikai fővárosban történt színpadra állítása előtt, a rendező ismét Sydneyben próbált a társulattal.

"Ez az előadás tavaly óta sehol sem ment, a Sydney Theatre Company pedig nem repertoárszínház, hanem szériákat játszik, ezért Sydneyben egy egyhetes, felújító próbasorozatot csináltunk. De nem az eredeti díszletben, mert az tavaly Amerikában maradt, hogy ne kelljen ide-oda szállítani" - mondta a rendező.

A jelmez nélkül és próbadíszletben elvégzett egyhetes felkészülés helyszíne Sydney színművészeti egyeteme, a National Institute of Dramatic Arts (NIDA) volt. New Yorkban a művészeknek mindössze három nap áll rendelkezésükre a felkészülésre, amelyek közül kettőt már nyilvános főpróba zár.

A darab tavaly augusztusi, washingtoni színpadra állítását mind a The New York Times, mind a The Washington Post a kulturális mellékletének címoldalán induló, fotókkal illusztrált kritikában méltatta.

"Ez a Ványa bácsi, amelyet Ascher vitt színre, és amelyben Cate Blanchett zseniálisan és vakmerően alakítja a trófeafeleséget, jobban beférkőzik az ember bőre alá, mint bármelyik, amelyet eddig láttam" - vélekedett Ben Brantley kritikus a The New York Timesban a Csehovi naplopóparádé, hasra esésekkel című írásában. A szerző szerint Aschernek és az ausztrál társulatnak "egyfajta plátói, ideális bohózatot" sikerült megvalósítania.

"Ascher Tamás ihletett koncepciójában még a bogarak is, amelyeket a lakók arca körül zúgni hallunk, úgy vannak kiszámítva, hogy emeljék a zaklatottság mutatóját, azt az érzést, hogy a ház népét apró és monumentális erők kergetik az őrületbe" - írta a The Washington Postban A Ványa bácsi magnetikus új víziója című írásában Peter Marks.

Uncle Vanya

"Csehovnak az a tehetsége, ahogy megvilágítja figuráinak szívbe markoló, komikus küzdelmeit, Ascher gondozásában felnagyítást nyer. A jeleneteket spontaneitás feszíti, aminek eredményeként az ember gyakran nevetésen kapja magát, mert színházi szempontból találékonynak és igaznak érzi őket" - írta tavaly augusztusi kritikájában Marks, aki szerint a magyar rendező "transzformatív produkciójában bemutatja, hogy a drámaíró tolla dinamitot rejthet".

A Ványa bácsi dramaturgja Lengyel Anna, díszlettervezője Khell Zsolt, jelmeztervezője pedig Szakács Györgyi.

MTI, New York_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr768000269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása