7óra7

Az elkerülhetetlen szembesülés mellett nevetni is tudjunk – bemutató a Katonában

Az elkerülhetetlen szembesülés mellett nevetni is tudjunk – bemutató a Katonában

2013. 07. 06. | 7óra7

Bodnár Erika Mosonyi Aliz 2011-ben megjelent kötetében néhány soros történetek a hagyományos magyar mesék világát ötvözik napjaink valóságával. A közel 100 írásból így egy egyedi hangvételű, karikírozó és nem utolsósorban szórakoztató tabló áll össze.

„Volt egyszer egy jósnő, aki mindent látott, a múltat és a jövőt, látott előre is meg hátra is, és volt egy nagy ceruzája, azzal írta le a jóslatait, nem kellett radírozni soha semmit, amit leírt, az úgy volt. Mindenki hozzá ment, őt kérdezte, és így a magyarok is elmentek egyszer hozzá. Ő megnézte őket, aztán fogta a ceruzáját, és leírta nekik a múltjukat, a jövőjüket és még egy tortareceptet is. Ezt ingyen adom hozzá, mondta. Legalább egyetek egy jót.”

A Katona bemutatójában a rövid történeteket Bodnár Erika adja elő, felolvasószínházi formában. Egyedülálló műről van szó, mely nem sósavba és vitriolba mártva mesél a mai Magyarországról, inkább olyan hangvételben és nyelvezettel, hogy az elkerülhetetlen szembesülés mellett nevetni is tudjunk a közbeszédet uraló kérdéseken. - mondta a színésznő az előadás alapjául szolgáló kötetről.

Az előadás két alkalommal, március 12-én és 19-én látható a Kamrában.

>>> Magyarmesék - időpontok, jegyvásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr338001121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása