7óra7

Bábtechnikailag újfajta előadások a Griff Bábszínházban

Bábtechnikailag újfajta előadások a Griff Bábszínházban

2013. 07. 06. | 7óra7

Griff Bábszínház A bábszínház törekvése, hogy az előadások ugyanolyan esztétikai élmény jelentsenek a 3-14 éves korosztály és a felnőtt nézők számára is, mint a nagyszínházi előadások - mondta Pinczés István igazgató a társulat hétfői évadnyitó ülésén.

Az idei évadtól kinevezett igazgató kiemelte: minden évben láthat a közönség nép- és modern mesét, megismerkedhetnek más népek meséivel is. Lesz tematikus szerkesztett műsor, bemutatnak mozgásszínházi produkciót és műsorra tűnek egy ősbemutatót is, a darab megírására kortárs szerzőket kérnek fel. A speciális nevelést igénylő gyerekeket és a fogyatékkal élő ifjú felnőtteket kézműves játszóházi programokra várják, a fél év körüli gyermekeknek játszóházi, dédelgető, tipegő programokat szerveznek. A felnőtt nézőknek a Hevesi Sándor Színházzal közösen terveznek felolvasó színházi esteket.

Az új évadban a Sómese című előadás koprodukcióban készül a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínházzal. Októberben Jámbor József A három deviáns című darabját mutatják be, november végén Hóhullásban címmel a világ más tájain élő - japán, francia, angol, dél-afrikai, orosz és finn - gyerekek karácsonyi dalaiból, játékaiból adnak válogatást. A 2013-as esztendőt Csipike, az óriás törpe történetének bábszínházi bemutatójával kezdi a társulat, majd a Peti a képtárban című zenés mozgásszínházi produkciót tűzik műsorra. Az évad végén Koizumi Hirosi japán rendező a Hétalvó című népmese keleti feldolgozását állítja színpadra.

Pinczés István elmondta, hogy azt szeretné, ha az előadások esztétikai rendszere magasabb színvonalú lenne, mint az elmúlt években és a színészek nagyobb precizitással, "hitellel" vennének részt a munkában. Tavaly 3500 bérletet váltottak, idén szeretnék elérni, hogy emelkedjen a bérletesek száma. A társulat célja az is, hogy bővüljön a játszási lehetőség, országos, nemzetközi fesztiválokon is be tudjon mutatkozni a társulat.

Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) az évadnyitón azt kérte a társulattól, hogy a korábbi évekhez hasonlóan ne csak Zalaegerszeg bábszínháza legyen a Griff, hanem lehetőség szerint továbbra is játsszanak a megye más területein is.

A polgármester a bábszínház legfontosabb céljának a "nézővé nevelést" tartotta. Ha a gyerekek jó előadásokat látnak, akkor megszeretik a színházat, így később a kőszínháznak is állandó nézői lesznek – fogalmazott a polgármester.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr778000107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása