7óra7

Balázs Péter Kossuth-díjas – groteszk báj és közösségkovácsolás

Balázs Péter Kossuth-díjas – groteszk báj és közösségkovácsolás

2013. 07. 06. | 7óra7

A Jászai Mari-díjas művész az indoklás szerint nagy népszerűségnek örvendő, groteszk bájjal és fanyar humorral megformált emlékezetes alakításaiért, mesefilm-figurákat legendássá tevő szinkronizálásáért, igényes rendezői munkássága, közösséget kovácsoló színházteremtő-vezető tevékenysége elismeréseként kapta a Kossuth-díjat.

"Úgy érzem, hogy annak a folyamatos munkának az elismeréseképpen kaptam ezt a megtisztelő kitüntetést, amelyet már több mint negyven éve végzek színészként, másrészt többirányú tevékenységemnek köszönhetem, annak, hogy rendezőként, és mint a szolnoki Szigligeti Színház vezetője is dolgozom" - fogalmazott Balázs Péter.

Balázs Péter, Schmitt Pál, Orbán Viktor, Kövér László

Mint mondta, a családja mellett pályatársainak, a szolnoki társulatnak és a közönségnek tartozik hálával. "A többiekre vagyok büszke, a közösségnek köszönhetem az elismerést" - emelte ki.

Hangsúlyozta, hogy ha valaki akar valamit, azt elérheti, de nem egyedül: a lényeg a közösségi lét, az összefogás egy közös cél érdekében.

Balázs Péter szólt arról, hogy büszkeséggel tölti el mindaz, amit négy és fél év alatt a szolnoki színház élén elért, hogy a társulatot a tévéközvetítések, a szilveszteri gálaműsorok révén az egész ország megismerhette, büszke a középiskolások irodalmi vetélkedőjére, az ökumenikus hétvégékre, a teltházas előadásokra.

Jelenlegi munkáiról szólva elmondta, hogy Goldoni Mirandolináját rendezi, és a színházban folynak Hunyady Sándor A három sárkány című vígjátékának próbái is.

Hozzátette, hogy jövőre hét bemutatót terveznek Szolnokon, valamint az idén sikeres előadásokat is műsoron tartják a következő évadban. "Sikerült Szolnokon igazi repertoárszínházat létrehozni" - mutatott rá az igazgató.

Balázs Péter 1943. március 5-én született Budapesten, színházi dinasztiában. A Színművészeti Főiskolán 1965-ben diplomázott, majd a veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött. A veszprémi négy évadban rengeteget játszott, ott fedezte fel Várkonyi Zoltán, a Vígszínház direktor-főrendezője, aki a körúti társulathoz hívta. 1970-től 25 éven át a Vígszínház tagja, majd 2007-ig szabadúszó volt. 2007 óta a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója. A Jászai Mari-díjat 1982-ben kapta meg, 1993-ban a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége díjával, 1994-ben Pro Comedia díjjal tüntették ki.

_Kapcsolódó:_

>>> Kossuth-díj 2012 >>> Kiváló és Érdemes Művész kitüntetések 2012 >>> Jászai Mari-díj, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Harangozó Gyula-díj, Hortobágyi Károly-díj, Blattner Géza-díj, Bánffy Miklós-díj, Erkel Ferenc-díj 2012 >>> Magyar állami kitüntetés Bogdán Zsoltnak és Kézdi Imolának >>> Kossuth-díjat kapott Székely László díszlettervező >>> Kossuth-díjat kapott Piros Ildikó színész >>> Reviczky Gábor: a Kossuth-díj minőségi tanúsítvány >>> A közönség odaadó és igényes szolgálatáért – Kossuth-díjat kapott Pásztor Erzsi >>> „Csináltam a dolgomat és nem törődtem semmi mással”– Kossuth-díjas Miklósa Erika operaénekes

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr728001009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása