A Simon McBurney rendezte előadásban, bécsi vendégjátékuk alkalmával, a harmincas évek Moszkvája és Pilátus Jeruzsáleme annak ellenére is illúziót keltően költözik be a Burgtheater neobarokk épületébe, hogy az előadás minimális tárgyiasult díszletet használ. Mindez a színészi mozgás és a vetítéses technika tökéletes összhangjának köszönhető. Legyen szó az olajat kiöntő Annuskáról, vagy Margarita és a Mester repüléséről, azok a mozdulatok, mozdulatsorok, amelyeket a színészek a földön fekve vagy éppen ülve-állva végeznek, a mennyezetről kamerára vett, majd onnan a színpad hátsó falára vetített képeknek köszönhetően, teljesen más hatást eredményezve jelennek meg a vetítővásznon, állnak össze, néha már-már költői látomássá.
Az előadás egyébként híven követi a regény cselekményét, és amennyire az angol szöveget a német felirattal és a regény magyar fordításával sikerül összevetni, úgy tűnik, a szöveget csak húzták, de nem írták át radikálisan. A helyszín- és időváltások érzékeltetésében a Google Earth szintén kivetített képe is támpontot nyújt, egyébként viszont a színpadon a színészek egyszerűen csak átsétálnak Moszkvából Jeruzsálembe, a két helyszín konkrét és elvont értelemben is nagyon közel esik egymáshoz.
Az a bizonyos fővonal pedig, amire az előadás koncentrál, a diktatúra, a zsarnokság működése. Meghatározó eleme a színpadképnek egy sokszor kivetített, nyomasztó házfal, meglehetősen szűkös ablakokkal. E mögött élnek, innen néznek kifelé a moszkvaiak, ez a házfal egyszer ugyan leomlik, de aztán újraépül. A szürke ballonkabátok, kalapok, napszemüvegek mögött mindig figyel valaki, vagy ha nem, már akkor is ott a tudat, hogy talán mégis. Ebből a szempontból nincs különbség az elmegyógyintézeti ajtók mögött hallgatózó nővér, és a kinti világ szereplői között, mindkettő egy szigorú szabályok közé szorított, állandóan felügyelt tér. Az a szemszög viszont, ahonnan az előadás ránéz erre a világra, a szerencsésebb történelmű kívülálló szemszöge. És ebből a kívülállásból eredően tárgyilagosabb, ugyanakkor hűvösebb, érzelemmentesebb is.
Tizenhat színész van a színpadon, szinte folyamatosan, attól kezdve, hogy az előadás legelején bevonulnak, és leülnek a színpad hátsó részében egymás mellé sorakoztatott tizenhat székre. Hogy a kisebb szerepek közül egy színész többet is eljátszik, abban semmi különleges nincs. Csak a második felvonásban lesz gyanús, hogy a ballonkabátok és napszemüvegek valami mást is eltakarnak, és csak egészen a vége felé válik nyilvánvalóvá, hogy a szelíd arcú, magában bizonytalan, folyton vívódó Mestert és a hideg-cinikus Wolandot ugyanaz a színész, Paul Rhys játssza. De még ennél is meglepőbb, hogy a Jeshuát megejtő egyszerűséggel alakító, az aszketikus, meztelen test látványának önerejét természetesen használó César Sarachu is átveszi Woland szerepét a legvégén. Az ördög, így vagy úgy, ilyen vagy olyan mértékben, de mindenkiben ott rejtezik.
A Complicite kapcsán a vizualitást, a költőiséget, a szürrealista témákhoz való vonzódást, a mozgásszínházhoz, fizikalitáshoz való erős kötődést szokták kiemelni. A Mester és Margarita valamennyi, itt felsorolt jellemzőt felvonultatja, így emblematikus előadása a jövőre harmincadik születésnapját ünneplő társulatnak.
– 3 és negyed óra egy szünettel
Mihail Bulgakov: *The Master and Margarita* _(A Mester és Margarita)_
_a Complicite előadása a Burgtheaterben / Wiener Festwochen, Bécs, 2012. június 3._
p{font-size:11px}. Szereplők: David Annen, Thomas Arnold, Josie Daxter, Johannes Flaschberger, Tamzin Griffin, Amanda Hadingue, Richard Katz, Sinéad Matthews, Tim McMullan, Clive Mendus, Yasuyo Mochizuki, Ajay Naidu, Henry Pettigrew, Paul Rhys, Cesar Sarachu, Angus Wright. Játéktér: Es Devlin. Jelmez: Christina Cunningham. Fény: Paul Anderson. Hang: Gareth Fry. Videó: Finn Ross. 3d-animáció: Luke Halls. Bábok: Blind Summit Theatre. Rendezőasszisztens: Sasha Milavić Davies, James Yeatman. Rendező: Simon McBurney. Producer: Judith Dimant. A Wiener Festwochen (Bécs, Ausztria), a Complicite (London, Egyesült Királyság), a Barbican (London, Egyesült Királyság), a Les Théâtres de la Ville de Luxembourg, a Ruhrfestspiele Recklinghausen (Németország) és a Festival d’Avignon (Franciaország) közös produkciója.
Köszönjük a Trafó – Kortárs Művészetek Háza segítségét, amely lehetővé tette, hogy láthassuk az előadást!
