7óra7

Díjat kapott az Árnyékfilm a Timishort Filmfesztiválon

Díjat kapott az Árnyékfilm a Timishort Filmfesztiválon

2013. 07. 06. | 7óra7

A társulat 2010-ben mutatta be az Árnyékfilm című „rajzfilmet élő szereplőkkel”, amely a 42. Magyar Filmszemlén a legjobb kísérleti filmnek járó díjat kapta, emellett szerepelt számos nemzetközi filmfesztivál programjában.

Árnyékfilm – trailer

A fesztivál május 6-i díjátadó gálájára Szabó Réka a következő szöveget küldte: „Az Árnyékfilmben megfosztottam az embert az arcától, a színeitől, a 3-dik dimenziójától. Kétdimenziós fekete pacát csináltam belőle. Az érdekelt, hogy a mozgás minősége még így is megkülönbözteti-e az emberit az animációtól. A film nagyon kevés támogatásból, szinte önerőből készült, minden közreműködőnek ezúton is köszönöm a munkáját, nagyon boldogok vagyunk.”

A Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok című előadás egyik jelenetének szereplője saját kicsi, az agresszió és elfojtás nyomán megerősödő, majd elhatalmasodó árnyékával küzd. Amikor a jelenetben az árnyékot felülről vetítették a táncosra illetve a talajra, kiderült, hogy az árnyék tánca önmagában is meglepően erős képi világot hordoz. Az Árnyékfilm madártávlatból – 8 méter magas kameraállásból – szemléli az embert. Innen nézve ő csak amorf forma, mocorgó paca, élete pedig kétdimenziós, lecsupaszított, fekete-fehér rajzfilm, mely mintha egy laboratóriumi tárgylemezen jelenne meg. Minden emberi vonásától megfosztották, arcát kitörölték, és mégis, mozdulatai sejtetik, hogy él. A vizuális trükkök nélkül, két snittel készült film mindvégig fenntartja a feszültséget, hogy animációt vagy élő szereplőket látunk-e. A formák játékából kibontakozó életet, halált és abszurd szerelmi párbajt a rendező Bartók Zene Húros Hangszerekre, Ütőkre és Cselesztára című híres zeneművének Adagio tételére komponálta. Bemutatója 2010. október 8-án volt Budapesten az EDIT2010 Nemzetközi Táncfilm Fesztivál keretében.

„A táncfilm fogalma hazánkban már nem ismeretlen, de itthon többnyire a táncfilm fogalmát összetévesztik a kicsit művészibb igényességgel megvágott táncelőadást dokumentáló anyaggal – mondja Szabó Réka. – Mi a táncot eszközként használva, egy speciális nyelvezetű filmet tervezünk létrehozni, melyet »élő szereplős rajzfilmnek« neveztünk el, amely alapvetően absztrakt és abszurd, mégis követhető történeti-érzelmi szálra van felfűzve.”

A filmet inspiráló Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok című előadás május 9-én, szerdán 19 órakor látható a Trafóban, a társulat 2011-2012-es évadbeli utolsó budapesti produkciójaként.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr18000681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása