7óra7

Egy elsurranó patkány - Kristóf Ágota darabja a Nemzeti Színházban

Egy elsurranó patkány - Kristóf Ágota darabja a Nemzeti Színházban

2013. 07. 06. | 7óra7

Gergye Krisztián rendező-koreográfus és alkotótársai a tavaly elhunyt Kossuth-díjas írónő emléke és munkássága előtt tisztelegnek a dráma színpadra állításával.

Mint a színház közleménye írja, a Nemzeti Színház, a Gergye Krisztián Társulat és a Kőszegi Várszínház közös produkciójaként készült előadás budapesti bemutatóját vasárnap fél 8-kor láthatja a közönség. A darabot nyáron Kőszegen, Kristóf Ágota gyermekkorának helyszínén már sikerrel bemutatták.

Kristóf Ágota férjével és néhány hónapos kislányával 1956-ban emigrált Svájcba, családjával Neuchatelben telepedett le. Regényei, novellái és drámái a világ minden táján - Japánban, Kínában és Koreában - ismertek, de a világhírű írónőt Magyarországon viszonylag későn fedezték fel. Kristóf Ágotának korábban magyar nyelven is jelentek meg versei, de az emigrációt követően francia nyelven írta meg műveit. Az Egy elsurranó patkány - a rendező szerint az egyik "legsúlyosabb" drámája - a Cartaphilus kiadásában megjelent, Mindegy című kötetben olvasható Takács M. József fordításában.

Gergye Krisztián szerint az Egy elsurranó patkány a kibeszéletlenség, ugyanakkor a túlmagyarázás drámája. A szerző nem jelöli meg a történések idejét, bár egy nagyon is ismerős, éppen csak megnevezett, szinte elhallgatott kort idéz, történelmi, politikai színjáték a vasfüggöny időszakából.

Mint a rendező fogalmaz, ez a "szürrealista történelmi játék" lehetőséget ad egy olyan szabad színrevitelre, amelyben a tánc, a költészet és a zene olyan diskurzust folytathat, amely által legalább megkísérelhetjük feldolgozni egy diktatúra lélekre gyakorolt embertelen elnyomását. Az ideológiák kényszerében megélhető - a túlélés érdekében sokszor iróniával szemlélt - emberi viszonyok, hatalmi játszmák, hazugságok és önvallatások koreográfiája tárul a közönség szeme elé. Ami akkor kimondhatatlan volt, az ma is csak a költészet nyelvén képes célba találni - vallja Gergye Krisztián.

A Nemzeti Színház előadásában Hollósi Frigyes, Makranczi Zalán, Gergye Krisztián, Marton Róbert, Murányi Tünde, Bánfalvi Eszter és Szatory Dávid játszik.

>>> Egy elsurranó patkány - színlap, időpontok, jegyvásárlás >>> A Nemzeti Színház műsora

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr267999787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása