7óra7

Egy közös albérletben lakó fiatalok költözködése – Versenyfutás az Ódryn

Egy közös albérletben lakó fiatalok költözködése – Versenyfutás az Ódryn

2013. 07. 06. | 7óra7

Versenyfutás A bábrendező szakos növendékek vizsgarendezésük mellett azt kapták idei feladatként osztályfőnökeiktől, hogy egy bábelőadást készítsenek a bábszínművész hallgatók segítségével. A két osztály közösen készült vizsgaelőadásához azokat az ismert meséket gyűjtötték össze, amelyeknek szereplői kész bábként rendelkezésükre álltak, majd ezek alapján írta meg Szaida Khaled-Abdo a Versenyfutást. Egy közös albérletben lakó fiatalok költözködésének történetén keresztül bontakoznak ki különböző mesékben a fiatalok problémái. A történet szereplői hasonlóan szeleburdiak, mint a nyúl, szorgosak, mint a hangya, mélák, mint a tücsök, kiszolgáltatottak, mint a kis bárány. A szerepekben Makra Viktória, Eke Angéla, Czupi Dániel, Márkus Sándor és Szolár Tibor látható.

A Bereczki Csilla, Erdeős Anna, Kovács Petra, Fige Attila és Halasi Dániel közös rendezésében készült előadás az április 25-i bemutatót követően május 15-én és 31-én tekinthető meg a Padláson.

>>> Versenyfutás - színlap, szereposztás, időpontok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr738000755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása