7óra7

Életünk legnagyobb titka – Illúziók Debrecenben

Életünk legnagyobb titka – Illúziók Debrecenben

2013. 07. 06. | 7óra7

Fanyar, egyszerre kacagtató és melankolikus hangvételű előadás az Illúziók. Két házaspárt alakít Szűcs Nelli és Trill Zsolt, valamint Vass Magdolna és Kristán Attila. Az orosz színháziélet egyik sztárjának, Ivan Viripajevnek az Illúziók című darabját a debreceni Fodrásznő rendezője, Viktor Rizsakov állítja színre.

Két házaspár groteszk humorral megírt történetét meséli el a négy színész. Az ötven éven át tartó, egymásba fonódó-gabalyodó történet során fokozatosan kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, semmi nem úgy történt, ahogy a szereplők visszaemlékeznek az életükre. Az emberi érzelmek, az emberi emlékezet csupa illúzióból próbálja felépíteni a boldogságnak, a szerelemnek hitt légvárát. Az előadás fanyar, egyszerre kacagtató és melankolikus hangvételével, nemes szórakoztatás keretében szól férfi és nő drámai felismeréseiről.

Ivan Viripajev, a fiatal orosz drámaíró-nemzedék egyik legjelentősebb alakja, akinek az új évezred orosz színházának egyik kultikus darabjává lett Oxigén című művét szintén Viktor Rizsakov rendezte. Rizsakov a moszkvai Művész Színház egyik legelismertebb rendezője és színházpedagógusa, aki a Debrecenben a Vihar.Opus.Posth és az Aida mellett a Pécsi Országos Színházi Találkozó fődíját elnyerő Fodrásznőt állította színre.

Ez több, mint illúzió - Viktor Rizsakov rendező gondolatai

Viktor Rizsakov Az Illúziók című előadás egy író és egy fordító, egy rendező és négy színész, valamint sok-sok segítő ember közös szellemi-lelki útkeresése egy olyan kérdés megválaszolásához, amely talán létünk legnagyobb titkát célozza. Lehet, hogy ez az előadás csak a kérdés feltevéséig jut el, és mégis úgy érzem, hogy itt mégis többről van szó. Ez az előadás több, mint illúzió – talán maga a remény… – mondja Viktor Rizsakov, az Illúziók rendezője, akit az immár legendás Fodrásznő színreállítójaként ismert meg a debreceni közönség.

Ha az embertől elvennék az illúzióit, akkor nem tudna tovább élni – írta Mark Twain. Létezne, de azt már életnek nem nevezhetnénk. Ez, persze, nem azt jelenti, hogy az illúzió lenne életünk egyetlen értelme, hiszen az általunk ismert valóság is bizonyos értelemben illúziókból áll össze.

Az emberi élet illúziók sorozatán keresztül vezet – felépítünk egyet, aztán az összeomlik, újat keresünk, és annak is vége lesz egyszer… És mégis: az ember tovább keres, kutat valamit, ami túlmutat az illúziókon, valami sokkal lényegibb dolgot. Egy-egy lelepleződött illúziót meghaladva újra lehetőséget kapunk közelebb kerülni valamihez, ami az örök, állandó értéket jelenti. Hogy mi lenne az? Valami olyasmi, ami évszázadokon, évezredeken át hajtotta, vonzotta az emberiséget.

Persze, felvetődhet az a dilemma is, hogy létezik-e egyáltalán állandóság, örök érték ebben a világban? Arra is gondolhatunk, hogy az illúziók gyártása és lerombolása az ember természetéből fakadó pátosz és örök kétkedés közötti küzdelemből fakad – és ebből áll az objektív valóság. De az ember, mint szubjektív egyén, vajon eljuthat-e valaha az objektív valóság megismeréséig? Mindig mindent szubjektíven fogunk fel, a saját szempontunkból – de ezeken a személyes tapasztalatokon átesve talán valamelyest közelebb kerülhetünk az objektív igazsághoz. Ez maga az élet – az ember mélységesen átéli saját illúzióit, majd pedig kénytelen lemondani róluk.

Amikor az ember szeret, szerelmes, önmagáról és a világról is alapvetően fontos dolgokat tud meg. Amikor a szerelemről vagy szeretetről beszélünk, a világ megismerésének talán egyetlen igaz módjára gondolunk. Hiszen amit vagy akit megszeretsz, azt egyúttal megismered, illetve elismered, mint önnön létezésed egy fontos, vagy talán leglényegibb részét. Ez az az út, ami számunkra rendeltetett és ezen kell végigmennünk. És úgy érzem, hogy ez az egyetlen út, amin keresztül önmagunkat is sokkal jobban megérthetjük.

Van egy filozófiai gondolat, ami már évek óta kísér engem, azt hiszem többször hivatkoztam is rá: „Ne keress logikát az időben. Az időnek nincs logikája. A világon csupán két dolog létezik: a szerelem és a szeretet.” Ezt egy IX. századi arab filozófus írta. Oroszul ugyanazt a szót mondjuk kétszer: ljubov’ i ljubov’, de a magyar nyelv bizonyára nem véletlenül választja szét ugyanannak az erőnek a két változatát. Egyrészről beszélhetünk a minden ember által ismert vonzódásról férfi és a nő között, de emellett létezik a szerelemnek (szeretetnek) egy olyan formája is, amit Lev Tolsztoj úgy fogalmazott meg, mint isteni szerelem (szeretet). Ez egy olyan, magasabb rendű és feltétel nélküli érzés, amit az ember is képes átélni és ezáltal elérhet valamiféle belső harmóniát ebben a világban. Ez a gondolat, egyébként, már a Bibliában is szerepel: „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”.

De ez hogyan lehetséges? Hogyan legyen képes az ember odanyújtani a másik arcát, ha egyik oldalról pofonütik? Miben ragadható meg ez a bölcsesség, amit oly nehéz megérteni? Azt hiszem, valahol ebben található meg a szeretet érzésének lényege – mint az igazi élet kulcsa. Hiszen a tökéletességre való törekvés csak belül vezet célra, a külső világ, mint tudjuk – tökéletlen. De ahogy a zenében is felfedezhető a harmónia és a diszharmónia közti különbség, ugyanígy a lélek húrjain is lehet játszani, és egyáltalán nem mindegy, hogy a lelkünk zenéje harmóniát áraszt-e.

>>> Illúziók - időpontok, színlap

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr668000845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása