7óra7

Emléktábla Kapás Dezső tiszteletére

Emléktábla Kapás Dezső tiszteletére

2013. 07. 06. | 7óra7

Október 24-én lenne 70 éves Kapás Dezső rendező, író, színészpedagógus. Pályáját 1963-ban Miskolcon kezdte, majd egy évre rá a Vígszínházhoz szerződött, és haláláig a társulat tagja maradt (közben egy évig 1990-től a Veszprémi Petőfi Színház főrendezője volt). 1993-ban hunyt el.

Eszenyi Enikő színművész, rendező az emléktábla-avatás kapcsán a következőket mondja róla: „olyan tanítványok kerültek ki a keze alól, mint Hegedűs D. Géza, Gálffi László, Pap Vera, Alföldi Róbert és még sokan mások. Dezső csodálatos tanár, nagyszerű rendező és nagyon különleges író volt. Nagy fájdalmunkra néhány hónappal ezelőtt elveszítettük feleségét, Káplár Éva festőművészt is, aki ugyanúgy figyelemmel kísérte pályánkat, gondoskodó szeretetére mindig számíthattunk.”

A kerület állította emléktábla avatására 2010. október 21-én 16:30-kor kerül sor Budapesten, a XIII. kerületi Budai Nagy Antal utca 5. szám alatt. Az ünnepségen ott lesznek Kapás Dezső tanítványai és barátai.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr128003765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása