7óra7

Emléktáblát állítanak Kemény Henrik tiszteletére

Emléktáblát állítanak Kemény Henrik tiszteletére

2013. 07. 06. | 7óra7

Kemény Henrik A testület engedélyezte Kemény Henrik Kossuth-díjas bábművész domborműves emléktáblájának elhelyezését a Kolibri Színház homlokzatán, és döntött az ezzel járó költségek biztosításáról is.

Kemény Henrik, a Kolibri Színház elismert alapító tagja, Vitéz László életre keltője, aki egész tevékenységével a gyerekeket szolgálta és sokat tett a bábszakmáért, tavaly halt meg. A 88 évesen elhunyt művész előtti tisztelgésként a Kolibri Színház kezdeményezte, hogy emléktáblát helyezzenek el az alábbi felirattal: "Itt játszott Kemény Henrik világhírű bábművész és Vitéz László 1992-től 2011-ig".

Mivel a színház épületrésze fővárosi tulajdonban van, a műalkotás köztéri elhelyezéséhez szükség volt a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyására is. A szerdán elfogadott előterjesztés szerint a színház számára a Fővárosi Önkormányzat 700 ezer forint támogatást biztosít az emléktábla létrehozásával és elhelyezésével kapcsolatos kiadások fedezetére.

A színház ifjabb Palkó József szobrászművészt bízta meg a tábla tervének elkészítésével. A 65-ször 85 centiméteres táblát várhatóan május második felében avatják fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr148000751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása