7óra7

Emlékünnepség a Vörösmarty Színház újjáépítésének évfordulóján

Emlékünnepség a Vörösmarty Színház újjáépítésének évfordulóján

2013. 07. 06. | 7óra7

Vörösmarty Színház, Székesfehérvár A jubileumi rendezvénnyel annak az együttműködésnek kíván emléket állítani a város, amelynek során több száz fehérvári és a városból elszármazott segítette kétkezi munkával, téglajegyek vásárlásával és egyéb módon a csaknem két évtizedig romos állapotú épület újjáépítését - mondta el az MTI-nek Várkonyi Éva, a teátrum marketingmenedzsere.

Tájékoztatása szerint a jubileumi rendezvény keretében a színház előcsarnokában kiállítást nyitnak az újjáépítés emlékeiből. Fotókkal, rajzokkal, kordokumentumokkal, valamint M. Tóth István festőművésznek a romos színházról készített képeivel idézik fel az öt évtizeddel ezelőtti eseményeket, a teátrum újjászületésének folyamatát, és az azt lezáró, 1962. november 7-i díszelőadást.

Az újjáépített színház Marton Endre rendezésében a névadó Vörösmarty Csongor és Tünde című színjátékával nyitotta meg kapuit, a főszerepekben Törőcsik Marit és Bitskey Tibort láthatta a közönség.

Idén az egykori főszereplők is ott lesznek azon a pódiumbeszélgetésen, amelyen Szikora János színházigazgató faggatja az öt évtizeddel ezelőtti eseményekről a résztvevőket.

A jubileum alkalmából szellemi gyűjtést is szervez a színház: 2013. február végéig várják azoknak a jelentkezését, akiknek történetük, anekdotájuk van az újjáépítésről. A történeteket a színház honlapján közzéteszik.

Székesfehérváron 1872. augusztus 8-án rakták le az önálló kőszínház alapkövét, majd a teátrum a város színészetének századik évfordulóján, 1913-ban vette fel a Vörösmarty Színház nevet.

Az 1944 karácsonyán leégett, és csaknem két évtizedig romos állapotú teátrumot 1959 és 1962 között Klemens Antal és Spránitz Tibor székesfehérvári építészek és a Fejér Megyei Tervező Iroda munkatársainak tervei alapján többnyire a régi épület stílusában újjáépítették, és a kor legkorszerűbbnek számító gépészetével szerelték fel. A belsőépítészeti munkákat Hornicsek László belsőépítész végezte, munkájáért Ybl-díjjal tüntették ki. A kivitelezést a Fejér Megyei Állami Építőipari Vállalat végezte.

2005-ben műszaki és funkcionális szempontból vált ismét szükségessé vált a színház teljes körű újjáépítése. A munkálatok az év végére befejeződtek, a közönség 2005. december 18-án vette birtokába a megújult teátrumot.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr667999665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása