7óra7

Évadnyitó előadás Belgiumból a MU Színházban

Évadnyitó előadás Belgiumból a MU Színházban

2013. 07. 06. | 7óra7

It’s going to get worse and worse and worse, my friend - Lisbeth Gruwez „A beszéd hatékony fegyver. Évszázadok során embertömegeket tett befolyásolhatóvá vagy éppen forradalmakat és háborúkat táplált. Mindezt csupán a szavak erejével. A beszélő gyakran a saját szavainak ereje által fordul ki önmagából és lesz saját hangjának megszállottja, esik teljes extázisba, miközben a világhoz beszél. Egy ultra-konzervatív amerikai televíziós prédikátor, Jimmy Swaggart beszédét alapul véve táncolja el nekünk Lisbeth Gruwez a prédikálás mámorát, az eksztatikus beszédet: ami a beszélő szavain át barátságosan közelít, már kétségbeesésként csapódik le a közönségben, míg végül a prédikátort mozgató valódi erő is felszínre tör: az erőszak” – áll az előadás színlapján.

Lisbeth Gruwez 6 éves korában kezdett balettozni. Tanulmányait az antwerpeni Stedelijk Instituut voor Ballet-ben, majd a P.A.R.T.S.-ban folytatta. Táncos karrierjét az Ultima Vez-nél kezdte, táncolt a Needcompany-ban, Arco Renz és Sidi Larbi Cherkaoui produkcióiban és jónéhány évig dolgozott Jan Fabre-vel. Az előadás bemutatója 2012. január 13-án volt Brüsszelben, azóta bejárta már a fél világot.

„Kontroll mindenek felett. Meg forma. Valamint az erőszak, amelyet végtelen bravúrral táncol el Lisbeth Gruwez. Vége a mellébeszélésnek. Vége az álszerénységnek. Innentől csak rosszabb jöhet, barátaim. Úgy legyen!” (Melanie Suchy, Ballet Tanz)

Szeptemberben még egy bemutató, Jack Gallagher a MU Terminál társulatával közösen készített előadásával, a Default című produkció is látható a MU Színházban. Valamint szeptemberben két fesztivál is várja az érdeklődőket: 19. és 23. között tartják az L1danceFest-et, 24-29-ig pedig a Budapest Tánciskola KortársTáncGenerációk elnevezésű szemléjét.

>>> It’s going to get worse and worse and worse, my friend - színlap, időpontok
>>> A MU Színház műsora a 7óra7-en

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr778000057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása