7óra7

Forgách András darabjának ősbemutatóját tartják Nagyváradon

Forgách András darabjának ősbemutatóját tartják Nagyváradon

2013. 07. 06. | 7óra7

Szigligeti Színház, Nagyvárad Forgách András, a péntek esti bemutató előtt az MTI-nek elmondta: 2002-ig visszanyúló jó barátság fűzi Szabó K. Istvánhoz, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatójához, aki felkérte, hogy az ő darabjával pályázzanak a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által meghirdetett Katona József produkciós pályázatra, amelynek keretében támogatást nyertek.

A fiú című darabról elmondta, hogy a tragédia bizonyos értelemben A kulcs című művének a folytatása, amelyet 2005-ben Ascher Tamás rendezett meg Magyarországon (kritikánk itt olvasható) A darab egy olyan történet alapján íródott, amelyet tizenöt évvel ezelőtt hallott a szerző egy öngyilkos fiúról. Ez a drogozó fiú a darab főszereplője, aki úgy akar véget vetni életének, hogy minden áron jelet akar hagyni, és annyira biztosra akar menni, hogy többféle módon előkészíti saját halálát. A darab arra keresi a választ, hogy milyen lehet egy ilyen ember, mi történhet vele, vannak-e olyan pillanatok, amikor meg lehet akadályozni, és miért nem tudja ezt senki megtenni - mondta Forgách András.

Kifejtette, eddig ódzkodott attól, hogy saját darabjának az ősbemutatóját rendezze meg, mert félt, hogy még jobban elnyeli a színházi gépezet, hiszen ő elsősorban írni szeret.

A nagyváradiakkal való együttdolgozásról elmondta, hogy a társulat bizalommal volt iránta, így elnézték neki és megértették a tévedéseit, hiszen - mint mondta - tévedni is kell az új dolgok felfedezéséhez.

Az előadás főszerepét, a fiút kettős szereposztásban Varga Balázs és Hunyadi István játssza, akik a rendező szerint teljesen különböző koncepció mentén formálják meg szerepüket, és nem látták egymás játékát. "Az a néző látja majd az igazi előadást, aki mindkét szereposztásban megnézi a produkciót" - mondta a rendező.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr37998403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása