7óra7

Gyerekbábthriller és önvizsgálat – Pinokkió és Heldenplatz a Katonában

Gyerekbábthriller és önvizsgálat – Pinokkió és Heldenplatz a Katonában

2013. 07. 06. | 7óra7

Katona József Színház A Heldenplatz című drámát Bagossy László állítja színpadra a Kamrában - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint a darab ismertetőjében áll, Thomas Bernhard 1988-ban, az Anschluss ötvenedik évfordulójára írta Heldenplatz, azaz Hősök tere című darabját, amelynek bemutatása nagy vihart kavart Ausztriában. Bernhard már darabja címében is provokálta a közönséget, hiszen Hitler a Heldenplatzon tartotta beszédét a német bevonulás alkalmából, és a mai napig viták tárgyát képezi, valójában és számszerűen hány osztrák is ünnepelte a náci hatalomátvételt a Heldenplatzon.

Mint műveiben általában, honfitársaitól Bernhard ezúttal is kíméletlen önvizsgálatot követel. 1945 után Ausztria évtizedeken át, hivatalosan is Hitler első áldozataként értelmezte saját, a háborúban betöltött szerepét. Bernhard darabjában a kérdést ennél árnyaltabban láttatja, amikor hősei a nácik iránti szimpátiával és antiszemitizmussal vádolják az osztrákokat.

Tény, hogy az Anschluss után zsidók tízezreit hurcolták el Ausztriából. Lehet-e egy nép bűnös, kollaboráns vagy áldozat? A Heldenplatz egy család történetén keresztül elemzi a társadalomnak a fasizmushoz és antiszemitizmushoz való múltbéli és jelenlegi viszonyát - szerepel az ajánlóban.

A darabot Tandori Dezső fordította, az előadásban többek között Máté Gábor, Pelsőczy Réka, Rezes Judit, Mészáros Béla és Bodnár Erika szerepel.

Ascher Tamás rendezésében szombaton mutatják be Parti Nagy Lajos Pinokkióját a nagyszínpadon; a színház történetében először szerepel a repertoáron kimondottan családi előadás.

Carlo Collodi 1881-ben teremtette meg Pinokkió alakját, azóta a róla szóló mese a legnépszerűbb történetek sorába tartozik. Nem véletlen, hogy az egyik legtöbbet feldolgozott mese, filmen, színházban, rajzfilmen, prózában és dalban is felbukkanó figura az alapvetően jószívű, de kissé gyenge jellemű, hazudós fabáb, Pinokkió. Ezt a történetet gondolta tovább Alekszej Tolsztoj orosz író 1936-ban - meseregénye Aranykulcsocska címen jelent meg.

A Katona József Színházban új feldolgozást visznek színre, noha Parti Nagy Lajos szellemes és fordulatos átirata szerint a kerettörténet megegyezik a korábbi változatok történetével - áll a produkció ismertetőjében. Mint írták, itt is egy kíváncsi és meggondolatlan fabábu gyanútlanságával élnek vissza rosszindulatú állatok és emberek, és itt is különböző kalandok során ébred rá, hogy mindaz, amit otthonával együtt eldobott magától, milyen drága számára valójában. A történet keretei tehát hasonlóak, de a keretek között új kalandok, kihívások és barátok várnak Pinokkióra.

Parti Nagy Lajos "gyerekbábthriller"-ét Carlo Collodi és Alekszej Tolsztoj motívumainak felhasználásával írta, a zenét Selmeczi György szerezte, a dalok szövege Radnai Annamária munkája. A produkciót 8 éves kortól ajánlják. Az előadásban a Pinokkiót alakító Keresztes Tamás mellett többek között Haumann Péter, Bezerédi Zoltán, Kovács Lehel, Elek Ferenc és Fekete Ernő játszik.

>>> Pinokkió - színlap, szereposztás, időpontok
>>> Heldenplatz - színlap, szereposztás, időpontok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr937999831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása