7óra7

Hiányzik minden táncnak tekinthető mozdulat – May B a Trafóban

Hiányzik minden táncnak tekinthető mozdulat – May B a Trafóban

2013. 07. 06. | 7óra7

Trafó A modern tánctörténetet megalapozó előadást először láthatja a magyar közönség, amióta a társulat 1986-ban fellépett a Fővárosi Operettszínházban - közölte a Trafó az MTI-vel.

Maguy Marin ahhoz a koreográfus nemzedékhez tartozik, amelynek tagjai az 1980-as évek elején új értelmet adtak a kortárs táncnak Franciaországban. "Meggyőződéses, szabad, elhivatott asszony, aki Maurice Béjart iskolájából kikerülve megtanult a maga útját járni. Európa-szerte nagy botrányt kavart 1981-ben készített előadásával mintegy harminc év után ismét visszatér Magyarországra" - olvasható az előadás ismertetőjében.

Ez a May B csak a szereposztásban különbözik az 1986-os budapesti előadástól. Az ajánló szerint Maguy Marinnek, a francia új tánc kiemelkedő képviselőjének máig legjelentősebbnek tartott művéből hiányzik minden hagyományosan táncnak tekinthető mozdulat.

"A Beckett-írások ihletésére született előadás az emberi lét perifériájáról, a vegetálás szintjén élők közösségéről tudósít kíméletlen nyersességgel, a szépítés, az esztétizálás, a stilizálás legkisebb engedménye nélkül" - írta Fuchs Lívia tánctörténész a Száz év tánc című kötetében.

Maguy Marin koreográfiájában Ulises Alvarez, Romain Bertet, Kais Chouibi, Laura Frigato, Francoise Leick, Mayalen Ontondo, Dafni Koutsafti-Kyriaki, Ennio Sammarco, Jeanne Vallauri és Adolfo Vargas lép színpadra, a díszlet Louise Marin munkája.

>>> May B - színlap, szereposztás, jegyvásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr717998535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása