7óra7

Ízek és színészek - Boccaccio a Krúdy Gasztroszínházban

Ízek és színészek - Boccaccio a Krúdy Gasztroszínházban

2013. 07. 06. | 7óra7

Önmagában már a Hegedűs Gyula utca 56. szám alatti Laci! Konyha! enteriőrje is meglehetősen eklektikusnak mondható. Egyszerre üres és teli, modern és divatosan retro, vannak kevésbé látványos terei – például az előtér – és vannak vizuálisan kifejezetten hatásos részei is, például a hátsó rész. De ízlés ide vagy oda, azon nehéz vitatkozni, hogy profi a hely – amit egyedül a fapadsor látszik nehezen bizonyítani, és csak a mosdónál vallanak kudarcot praktikumot díjazó mozdulataink, az ajtót ugyanis tolni kell és nem nyitni (még mielőtt bárki kitépné). És ebbe a közegbe valahogy hangulatosan beleillik az, amit a gasztroszínházi este nyújt nekünk.

Mogyorósi Gábor és Tálas Kata séfek által nagy odafigyeléssel és igényességgel kifőzött és sütött fogások, valamint a Krúdy Gasztroszínház jelenetei kellemes dramaturgiai íven visznek végig minket, mind testileg, mind szellemileg. Hiszen a kezdő jelenetek és az elsőként szervírozott, bemelegítő falatok tényleg csak előételek, amolyan felütés a később folyamatosan érkező, ízes és kreatív fogásokhoz és színházi pillanatokhoz.

Báránygerinc tárkonyos burgonyakrémmel

A Babócsai Réka, Becsei Tamás, Cservenka Ferenc, Fekete Dávid és Sipos Eszter által játszott és rendezett Boccaccio-szemelvények közül az első kettő nem mutat erőteljes kreativitást – bár A bűvös körtefát Boccaccio szellemes, vizuális trükkre épülő ötlete nagyon is élvezhetővé teszi –, de amikor ezeket kellemesen átmostuk magunkon, elfogyasztva az előételeket, immár közelítünk a színház felé, és afelől sem marad kétségünk, hogy Boccacciónak nemcsak egyszerűen köze van a mához, de tökéletesen passzol a dizájnkonyhához is.

Ördögöt a pokolba! - Fekete Dávid

Ördögöt a pokolba! - Babócsai Réka, Cservenka Ferenc Egy lánynak rémálma támad a szerelméről: miután képzeletében eljárta vele a Titanic emblematikus hajóorr-vitorlázó jelenetét a My heart will go on dallamaira, Darth Vader bevonulózenéjére megjelenik egy sötét démon, és elviszi a férfit. Jönnek is az őszinte kacagások díjazva a valószínűleg véletlenül Bajlós árnyakra keresztelt Baljós árnyak című képtelen jelenetet – a társulat által játszott, hol filmekből lopott, hol népzenei dallamokat idéző zenéje mindvégig hangulatos kísérője az estének.

A Sith nagyúr határozott bevonulásához hasonlóan terül az asztalunkra az este első élményétele, a seafood rizottó – szeretem amúgy a tengeri herkentyűket, de a kagyló ezúttal különösen remek hatást ér el, és a rák is ízletesen van összemixelve a többi, fénykorában még vízben ficánkoló falattal. Majd némi emésztési pihenő után következik az este egyértelműen legötletesebb jelenete. A Krúdy Gasztro Színház pillanatok alatt valódi színházi pillanatokat varázsol a pult elé, feszes formában hangsúlyozva az Ágycsere című jelenet minden komikumát. Két srác szállást kér egy házban, pillanatokkal később egyikőjük máris vendéglátóik lányának ágyában találja magát, az egyedül maradt vándort pedig a feleség részesíti egyedi elbánásban. Kész szerencse, hogy senkinek nem kell versengenie egy alkalmi numeráért – miért is kéne, az ember nem a hűségéről híres –, és ugyanilyen kiegyensúlyozottsággal nyeri el ízlelőbimbóink kegyeit először a félig átsült bárányborda, majd pedig a mellette helyet foglaló, lágy ízével emlékezetessé váló burgonyakrém.

És ha zárásról, valamint desszertről van szó, úgy tűnik, a Laci! Konyhá!-ban nem viccelnek – illetve pont, hogy igen. A nemesebb szervek színes lufikkal való illusztrácója váratlanul könnyed, felszabadult humort kölcsönöz az Ördögöt a pokolba! című jelenet pajzán furfangjainak, hogy aztán felfokozott szervezetünket egy könnyeden hideg, krémes körtés karamell hűtse le – ritka kiváló a desszert, ahol ilyen desszertet tudnak, ott sok minden mást is tudnak.

Seafood rizottó

A színészek ugyan sokszor teátrálisan föléfogalmazzák a jeleneteket, és az így születő paródia jellegű világkép néha némileg túlzásba esik, az esetek nagy részében azonban pont ez a túlzás képes kizökkenteni minket az elmélyült ízlelgetésből, felhívva figyelmünket a színházi pillanatokra, amik között mindenki megtalálhatja a maga csemegéjét. Például az Ördögöt a pokolba! pajzánsága és erotikus túlfűtöttsége pont ettől az attitűdtől lesz valóban a közösségnek szóló játék.

Ördögöt a pokolba! - Babócsai Réka

Valljuk be: néha jól esik - vagy legalábbis jól esne - ilyen játékokat játszani, nem pedig az úgynevezett erkölcsök sokszor álságos védőfala mögé bújni. Amikor a Benkő Zoltán és Pollok László vezette Laci! Konyha! és a Krúdy Gasztroszínház összhangba kerül, valóban egyedi közösségi szórakoztató élményt nyújt. Még az se baj, hogy fogpiszkáló nem volt az asztalon.

_A Krúdy Gasztroszínház_ _című előadása a Laci! Konyha!-ban_
_2012. március 19._

p{font-size:11px}. 6 rész, 7 fogás 3 órában. Szereplők: Babócsai Réka, Becsei Tamás, Cservenka Ferenc, Fekete Dávid és Sipos Eszter. Rendezte: a társulat.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr278000945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása