7óra7

Jordán Tamás marad a szombathelyi színház igazgatója

Jordán Tamás marad a szombathelyi színház igazgatója

2013. 07. 06. | 7óra7

Hangsúlyozta: a testület elsöprő többséggel szavazott bizalmat a Kossuth-díjas színművésznek, akinek igazgatói pályázatát a három jelentkező közül már az illetékes szakmai bizottság is a legjobbnak találta és támogatta.

A szombathelyi színház megalapításáról 2007 szeptemberében döntött az előző közgyűlés, társulatának megszervezésével és irányításával pedig Jordán Tamást bízták meg, aki a Nemzeti Színház igazgatói székét cserélte fel a szombathelyivel.

A szombathelyiek eredetileg egy új kőszínházat szerettek volna, ennek terveire ötletpályázatot is kiírtak, de végül a 1,8 milliárd forintos állami támogatással a helyőrségi művelődési otthon épületét újították fel, építették át teljesen.

Jordán Tamás a kisebb, de mégis nagy lehetőségeket hordozó épületről csak mint a "csodák palotájáról" nyilatkozott; a színházat tavaly a Magyar Kultúra Napján adták át, elsőként Madách Imre: Az ember tragédiáját mutatták be.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr748000535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása