7óra7

Kocsis Pál nem kell a kaposvári színháznak

Kocsis Pál nem kell a kaposvári színháznak

2013. 07. 06. | 7óra7

A kaposvári társulat négy színészétől válik meg színház igazgatója az évad végén. Mózes Balázs, Rácz Panni és Gulácsi Tamás mellett távoznia kell Kocsis Pálnak – adta hírül a Somogyi Hírlap a döntést meglepőnek nevezve.

Játék a kastélyban - Kocsis Pál

Bizonyos szempontból valóban meglepő, hogy a kaposvári színház megválik a Jászai-díjas művésztől, aki 1996-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és Ascher Tamás hívására diplomaszerzés után a kaposvári színházba szerződött, s annak mai napig meghatározó művésze – ebben az évadban rendezőként is bemutatkozott a színházban (Színházi bestiák) és a Kaposvári Egyetemen, ahol színészmesterséget tanít, szintén rendezett már. A Jászai Mari-díjat 2007-ben kapta meg. Az elmúlt évadban a Játék a kastélyban (rendező: Mohácsi János) Almády szerepéért a Színikritikusok díjára jelölték.

Más szempontból kevésbé meglepetésszerű a színésszel való szerződésbontás, egyrészt az igazgató nyilván azzal dolgozik, akivel szeretne, másrészt azonban abba képbe jól beleillik Kocsis távozása, amely a színház korábbi, a Babarczy László és Znamenák István igazgatása alatt létrejött, Mohácsi János rendezéseivel fémjelzett stílussal igyekszik határozottan szakítani. A jelenlegi évad mottója egyébként az "újratervezés".

Szintén elbocsátják Mózes Balázst, aki 2006-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azóta tagja a Csiky Gergely Színháznak, neki is határozatlan idejű szerződése volt. A másik két távozónak csak nem hosszabbítják meg a határozott idejű szerződését. Rácz Panni 2008-ban, Gulácsi Tamás 2009-ben a Kaposvári Egyetem színész szakán végeztek, diplomaszerzés után mindketten a kaposvári színházban kaptak szerepeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr798001145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása