7óra7

La Mancha lovagja Szegeden

La Mancha lovagja Szegeden

2013. 07. 06. | 7óra7

La Mancha lovagja Drámarendezéseivel az elmúlt években Szegeden komoly szakmai és közönség sikert arató erdélyi művész szerint a rendezőnek is jó, ha nem pusztán egy profilban próbálkozik. A jelenleg a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatát vezető rendező úgy véli, hogy a színházban a dolgok összefüggnek, a komikum és a tragikum kézen fogva jár: ahhoz, hogy az egyik érvényesüljön, kell a másik is.

"Don Quijote az emberiség egyik legfontosabb története, olyan karakterről mesél, akiben él a jobbítás szándéka. Bár úgy érezzük, távol áll tőlünk ez a figura a maga páncélos lovag kinézetével, de a lelkünk mélyén mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk: megvan a magunk szélmalomharca és szívünk Dulcineája. Így éljük meg a párkapcsolatainkat, a társadalomhoz való viszonyunkat" - fogalmazott a rendező.

Az előadás - amelyben a bús képű lovag szerepében Rácz Tibort, hű szolgájaként Gömöri Krisztiánt láthatja a közönség, Aldonzát pedig Szilágyi Annamária formálja meg - a szellem nyílásától egészen 99 éves korig mindenkinek szól. A gyerekek azért fogják szeretni, mert színes és mozgalmas, az idősebbek pedig felfedezhetik a történet tanulságát, elrejtett finom gondolatait is - mondta Keresztes Attila.

>>> La Mancha lovagja - színlap, szereposztás, időpontok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr717999583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása