7óra7

Megmozgatja a gyerekek fantáziáját – Peti a képtárban a Griff Bábszínházban

Megmozgatja a gyerekek fantáziáját – Peti a képtárban a Griff Bábszínházban

2013. 07. 06. | 7óra7

A mesejáték Muszorgszkij zenéjére épül, de a gyermekeknek szánt előadáson Tomita Iszajó zenei változata hangzik el. A rendező szerint ugyanis a gyerekek fantáziáját megmozgatja, ha az előadás kísérőzenéjeként színesebb hangzásvilág szólal meg. A Promenade-ok természetesen ugyanúgy elhangzanak, mint a Muszorgszkij-műben, csak más hangszínnel, a Tuileriák kertjében pedig az eredeti műnek megfelelően zongorajáték hallatszik - mondta el Pinczés István igazgató szerdai sajtótájékoztatóján.

Hozzáfűzte, sokszínű előadás lesz, a színészek mozognak, táncolnak, klasszikus balettet mutatnak be, a látványvilágot a pantomim- és a bábjáték egészíti ki. A zenés előadáson kevés szöveg hangzik el, a zene és a képzőművészet mellett a mozgásművészeté lesz a főszerep.

A színházi történet egy képzeletbeli képtárlátogatás, melynek során az eredeti darabban szereplő tíz festmény elevenedik meg. Muszorgszkij (1839-1881) az Egy kiállítás képei című zongoraciklust 1874-ben írta Viktor Hartmann posztumusz kiállításának ihletésére. A festményeket a háttérben vetített képeken láthatja a közönség, mert az igazgató szerint akkor válik komplexszé a színházi élmény, ha a szórakoztatás mellett egy kicsit nevelnek is.

Pinczés István szólt arról is, hogy a színészek alkotótársként is részt vettek a produkció létrehozásában: az előadás egyik szerzője maga a társulat, ötleteikkel végig segítették a tíz epizód összefűzését, a cselekmény kidolgozását. A látványt Viktor Hartmann képeinek ihletésére készült, digitálisan animált trükkök teszik teljessé.

Peti szerepét a 17 éves Lukács Levente játssza, aki jövőre kezdi el tanulmányait a táncművészeti főiskolán. A többi szerepet Balázs László, B. Szolnok Ágnes, Medgyesi Anna, Báthory Gábor, Benkő Zsuzsanna és Szilinyi Arnold játssza és táncolja. A mozgásszínházi előadás koreográfusa Szepesi Krisztina.

>>> Peti a képtárban - színlap, szereposztás, időpontok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr387998967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása