7óra7

Mindent végig lehet becsülettel csinálni – Romantika bemutató a Fészek Színházban

Mindent végig lehet becsülettel csinálni – Romantika bemutató a Fészek Színházban

2013. 07. 06. | 7óra7

A független színházakat sújtó zárolásokat túlélő - sikertelen pályázataival egyébként is partvonalra került - társulat ismét egy aktuális, „igazmagyar” témát dolgoz fel Romantika című abszurd drámájával. A jórészt amatőr szereplőkkel készülő előadás - melyet megelőzött egy nyári alkotótábor Zalamerenyén - elsődleges célja a harsány felszín mögött tompán megbúvó sztereotípiák döntögetése. Ki tudja, tán lesz annyi bátorság a fiatal csapatban, hogy sikerül nekik egy szegényszínház lehetőségeivel csilivili képekben elmesélni azt, amiről mindenki tud ebben az országban, mégsem tesz ellene semmit.

Az előadás apropója nem politikai-társadalmi kritika színpadi felhangosítása, még csak egy dráma álcájába bújtatott szociológiai kutatás összegzése sem, a cél ennél sokkal szimplább: a Fészek Színház, mint közösség találkozása a közönséggel. Gondolatok, vélemények ütköztetése, a hétköznapok állandóságában jelenlevő áltudományos paradigmák felülvizsgálata vagy megerősítése és a színház, mint színtér (ki)használása: érték, munka, szórakoz(tat)ás.

Nem kell egyetérteni, de csendben maradni lehet?

A Romantika egy búbánatos cigánymese egy nem túl bonyolult történettel: a muzsikus cigányember megalkuszik az Ördöggel egy csudálatos hegedűre, s eladja neki egyszem lányát. Letelik a tizennyolc év, s a patás jön a jussáért. A muzsikus cigányember s felesége sírnak-rínak, az Ördög meg elviszi a lányt. Vége.

Itt lenne vége! Ha az élet nem kopogtatna be a fikció kapuján, s nem lépnének be a mesébe a hétköznapok. A muzsikus a VIII. kerület egyik bérházának udvarán búslakodik élete párjával, oda jár a sarki rendőr, a körzet papja, az Ördög öreganyja, a szomszéd cigányasszony, a maffiózó fia, de még a cigányember anyósa is. (Meg egy indián.) S megérkezik a debreceni jogász növendék, Igaz Antal, aki csúnyán beleszeret az elárusított (három nap híján) 18 esztendős cigánylányba, Kisgizába. Szerelem, cigány-magyar-indián hármasegység, párterápia, misztikum, puskások, eltitkolt hegedű, mobilrendőr, pálinka, körömlakk, élet és halál. Röviden ennyi a kibővített mese. A meseszerű valóság. A Fészek Színház hisz mindkettőben: mesében és valóságban.

Igazságban és véleménynyilvánításban. Szerelemben és hétköznapokban. Bűnben és bűnhődésben. Mindent végig lehet becsülettel csinálni. Mindent el lehet bukni. (Is.)
És szégyellni.

A Romantika nem vállalkozik sokra. Egy hangos hegedűszó az Orczy út közepén: figyeljetek egymásra emberek, magyarok, cigányok. (És eszetek.) S ha sikerül akár csak néhány honfitársat is rávenni a sztereotípia mentes gondolkodásra, hirtelen a Nyóckerből is Józsefváros lehet! Mint a mesékben…

_Kapcsolódó:_

>>> Romantika - színlap, szereposztás, időpontok >>> A Fészek Színház műsora a 7óra7-en

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr727999659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása