7óra7

Mozgalmas évadvég a Karinthy Színházban

Mozgalmas évadvég a Karinthy Színházban

2013. 07. 06. | 7óra7

Anna Frank Karinthy Márton igazgató arról számolt be az MTI-nek, hogy a színházban mozgalmas élet zajlik: két bemutató próbái futnak párhuzamosan. Mint fogalmazott, különleges színházi csemegét kínálnak azoknak, akik láthatják a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga Anna Frank előadását május 21-én és 22-én, a darab évadvégi előbemutatóján.

Az ismert történetet ezúttal sajátos körülmények között, mintegy "eredeti helyszínen" megjelenítő előadást Vidovszky György rendezésében, Gyevi-Bíró Eszter koreográfiájával láthatják a nézők a színészek mellett a Nemes Nagy Ágnes iskola színészképzésben résztvevő növendékeinek közreműködésével, beavató drámafoglalkozással egybekötve.

A színházban zajlanak Hunyady Sándor Lovagias ügy című vígjátékának próbái is. Az őszi premiert ugyanis előbemutató előzi meg július 6-án a Tihanyi Szabadtéri Színpadon. Az előadás Verebes István átdolgozásában és verseivel, Márkus Alfréd korabeli slágereinek, kupléinak felhasználásával készül. Az őszi bemutatót szeptember közepén tartják a Karinthy Színház 31. évadának első premierjeként.

A Karinthy Színház egész nyáron játszik, vidéki és szabadtéri helyszíneken mutatja be darabjait: a Te, furcsa katona! és A templom egere című előadás a Városmajorban, A Bermuda háromszög botrány az Óbudai Nyári Fesztiválon, a Lovagias ügy és a Szegény Dániel című produkció pedig Tihanyban lesz látható. Márai Sándor Válás Budán című művével a tervek szerint részt vesznek a balatonfüredi színház nyári előadássorozatán is.

Hadik Kávéház Az igazgató kitért arra is, hogy Karinthy Szalon a Hadikban címmel beszélgetés-sorozatot szerveznek a színházi élet aktuális kérdéseiről. Az első alkalmat, a magánszínházak vezetőinek beszélgetését követően a program a következő hetekben a vidéki színházak, valamint a beavatószínház témakörével folytatódik.

Karinthy Márton az idei könyvhéten is szerepel: a Kairosz Kiadó gondozásában megjelenő Magyarnak lenni sorozatban beszélgetőkönyv jelenik meg, amelyben a Karinthy Színház 30 évéről, valamint a transzcendenssel, a magyarsággal, a zsidósággal és a nagypapasággal kapcsolatos témákról vall.

Karinthy Márton beszámolt arról is, hogy előkészületben van Ördöggörcs, avagy utazás Karinthyába című, eddig 50 ezer példányban eladott családregényének svéd fordítása, a könyv várhatóan ősszel jelenik meg Stockholmban.

Az elmúlt hetet az igazgató Párizsban töltötte. A Párizsi Magyar Intézet (PMI) vendégeként Karinthy Frigyes születésének 135. és Karinthy Ferenc halálának 20. évfordulója apropóján tartott előadást: a Karinthyak három nemzedékének 20. századból a 21. századba ívelő történetét foglalta össze. Karinthy Márton beszámolója szerint az intézet színháztermét zsúfolásig megtöltő hallgatóság múltfeltáró és jövőbe mutató beszélgetés résztvevője lehetett. Mint tájékoztatott, Ablonczy Balázs, a PMI igazgatója, kulturális tanácsos köszöntője és a magyar származású pszichoterapeuta, Paul Wiener bevezetője után a Párizsban élő Pierre Karinthi, Karinthy Frigyes unokaöccse mutatta be a hallgatóságnak új francia nyelvű Karinthy Frigyes-honlapját.

Az író-rendező-színházigazgató külön érdekességként jegyezte meg, hogy az eredeti Karinthy Frigyes-Ferenc-Márton idézeteket Mátyás Simon olvasta fel franciául, aki Móricz Zsigmond dédunokája.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr288000625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása