7óra7

Mrozek-bemutató az Örkény Színházban

Mrozek-bemutató az Örkény Színházban

2013. 07. 06. | 7óra7

Tangó - Csuja Imre A rendező arról beszélt, hogy a darab nincs direkt aktualizálva, hanem "nagyon is Mrozek interpretációja zajlik". "Azt remélem, hogy a történelmi tapasztalatokra és az aktuálpolitikai tapasztalatokra is reflektál a mű" - mondta, hozzáfűzve, hogy rácsodálkozhatunk arra is, hogy mennyire friss és naprakész, anélkül, hogy átírták volna, belenyúltak volna a 1963-ban született szövegbe.

Hangoztatta, hogy ez meglepő volt számukra, hiszen a köztudatban a Tangó már kicsit poros műnek számít, viszonylag ritkán is veszik elő. "Voltak belőle legendás előadások, még a Kádár-rendszerben például."

"Arról van szó, hogy az ilyen nagy történelmi eszmék, mint a konzervativizmus, a liberalizmus, mint valami inga lengedeznek ide-oda az európai kultúrában" - magyarázta, hozzátéve, hogy a politika is leképezi az eszméknek ezt a furcsa dialektikáját.

Tangó - Für Anikó, Szandtner Anna

Az abszurd dráma arról szól, hogy egy fiatalember olyan családban él, ahol a szülők mindenfajta kötöttségek nélkül próbálnak létezni, morális és egyéb gátakat elutasítva nagy zűrzavarban, kísérletező művészként élnek. A fiatalember szeretne valami rendet, és hirtelen vágyat érez arra, hogy visszatérjen olyan fajta értékrendekhez, amelyek valamilyen formát adnak az életének, ezért egy kis családi diktatúrát hoz létre, amelyben ezt megpróbálja felépíteni. A történet arról szól, hogy ez hogyan sikerül, és mi ennek a következménye.

Bagossy László a színpadképről szólva elmondta: először egy rendezetlen, aztán egy rendbe szedett szobát ír elő a szerző, ezt megpróbálták színháztörténetileg lefordítani, és kétfajta színházi stílusban megfogalmazni. Az első kép egy zűrzavaros performansz helyszíne, a második pedig egy letisztult, puritán szobabelső, amely konzervatív előadásokból ismerhető leginkább.

Tangó - Csuja Imre, Debreczeny Csaba

Ez az ellentétpár, sokkoló változás lesz a nézők számára és tulajdonképpen mulatságos is. Az ifjú Artúr-féle forradalom arról szól, hogy lehozzák a dédszülők százéves, molyrágta, penészes ruháit a padlásról és azt próbálják meg magukra ölteni. Megpróbálják a régi formákat újra élettel megtölteni - tette hozzá.

Bagossy László arról is beszélt, hogy a darabválasztás általában közös gondolkodás eredménye. Mácsai Pál igazgatóval nemcsak a darabokról, hanem arról is gondolkoznak, hogy a társulatból kik játszhatják, és kinek milyen lehetőséget kínál a mű. Amikor ez a két szempont - jó darab és szerepek - találkozik, akkor döntenek valami mellett.

Tangó - Für Anikó, Szandtner Anna, Máthé Zsolt

Az előadásban Pogány Judit, Csuja Imre, Mácsai Pál, Für Anikó, Máthé Zsolt, Szandtner Anna és Debreczeny Csaba játszik. A produkció díszletét Khell Zsolt tervezte, a jelmez Ignjatovic Kristina munkája.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr77999359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása