7óra7

Művészet – a francia évad első premierje a kassai Thália Színházban

Művészet – a francia évad első premierje a kassai Thália Színházban

2013. 07. 06. | 7óra7

Kassai Thália Színház "A darab rendezője Lubomír Vajdicka, a Pozsonyi Színművészeti Egyetem rendezői tanszékének vezetője, legendás alakja a szlovák színháznak, aki nemrégiben vehette át a szlovák színikritikusok legjobb előadásért járó díját. Azzal, hogy nagy tehetségű alkotókkal dolgozunk együtt, szeretnénk jobban bekerülni a színházi köztudatba" - mondta Czajlik József, a Thália Színház igazgatója az MTI-nek.

A szlovák rendezőnek ez élete első magyar nyelvű munkája. Richtarcsík Mihály, a Thália tervezési titkára megjegyezte, nem ez az első alkalom, hogy szlovák rendezőkkel dolgoznak együtt a színházban. "Mi is szeretünk velük dolgozni, hiszen kiváló rendezők, ők pedig szívesen járnak hozzánk, mert számukra ez kihívás" - tette hozzá.

Az anyai ágon magyar származású Yasmina Reza francia drámaíró Művészet című vígjátékával intellektuális komédiát akart színre vinni a Thália vezetése. A háromszereplős kamarakomédia a modern művészetet, a különféle ízléseket állítja középpontba. A három barát, Serge (Petrik Szilárd), Marc (Dudás Péter) és Yvan (Nádasdy Péter) a modern képzőművészet sematizált befogadói típusait képviselik.

Serge a kortárs művészetért rajong, és őrületesen magas összeget fizet egy fehér alapon fehér csíkos festményért. Marc az egyszerű fehér festmény és a kifizetett összeg nagyságán teljesen felháborodik. Az ízléskülönbség a két barát között éles vitákat indít el. Yvan, a harmadik szereplő őrlődik két barátjának véleménye között, hol az egyik, hol a másik oldalra hajlik. Hármuk vitája igazán pergő, szellemes komédiát eredményez magáról az életről, a barátságról, az ízlések közötti különbségekről.

A francia drámaírót ez a darabja tette nemzetközileg is elismertté 1994-ben, nagy sikerrel játszották szerte a világban. Magyarországon a Katona József Színház mutatta be Ascher Tamás rendezésében 1997-ben.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr47999747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása