7óra7

Nemzetközi szereposztásban a Bajazzók a szegedi Dóm téren

Nemzetközi szereposztásban a Bajazzók a szegedi Dóm téren

2013. 07. 06. | 7óra7

Legyen vendégünk az előadás bemutatóján! Játék a 7óra7 Facebook-oldalán!

A darab keddi közönségtalálkozóján a rendező elmondta, hogy a szereposztás összeállításakor Kesselyák Gergely karnaggyal olyan művészeket kerestek, akiknek színészi és énekesi képessége egyaránt alkalmas a szenvedélyekről és szabadságvágyról szóló történet előadására.

A Szegedi Szabadtéri Játékok egyik legtapasztaltabb rendezője - akinek előadásait összesen nyolcvannál is több alkalommal játszották a Dóm téren - elárulta, hogy három-négy hete dolgoznak már közösen a darabon.

Szegedi Szabadtéri Játékok

Kerényi Miklós Gábor (KERO®) Kerényi Miklós Gábor szerint az igazi remekműveket sokféleképpen lehet értelmezni. A Bajazzóknak is több értelmezése lehetséges, így nem véletlen, hogy az énekesek közül hárman, négyen is főszereplőnek érzik magukat. A történet középpontjában azonban mégis Nedda áll, akit a fiatal litván szoprán, Asmik Grigorian alakít. A vilniusi születésű énekes rengeteget utazik, a világ sok operaszínpadán lép föl, játszik lírai szoprán és drámai szerepeket, de bemutatkozott már musicalekben is.

Caniót, az igazgatót alakító tenor a kazahsztáni származású Avgust Amonov, aki több mint 45 szerepben lépett föl, sok rendezővel és karmesterrel dolgozott már együtt. Ahogy fogalmazott, "színházban született", édesapja énekes, édesanyja koncertmester volt. Kedvenc szerepe Radames az Aidából, amellyel moszkvai karrierje indult még 23 éves korában.

Boris Grappe francia bariton főként Mozart-operákban játszott, de a Bajazzók Silvióját korábban Mannheimben és Koblenzben már énekelte.

Kerényi Miklós Máté, aki korábban musicalekben és operettekben aratott sikert a Szegedi Szabadtéri Játékokon, az operaműfajban a Dóm téren debütál Beppeként. Toniót, a másik komédiást a fiatal magyar bariton, Szegedi Csaba alakítja, aki még soha nem énekelt szegedi színpadon.

A Bajazzókat pénteken és szombaton játsszák a Szegedi Szabadtéri Játékokon Pietro Mascagni Parasztbecsület című operájával együtt.

>>> A Szegedi Szabadtéri Játékok műsora

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr218000251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása