7óra7

Pályázat az Operettszínház vezetésére

Pályázat az Operettszínház vezetésére

2013. 07. 06. | 7óra7

Budapest Operettszínház Az elfogadott előterjesztésben szerepel, hogy a pályázónak a nemzeti minősítés megtartása érdekében évenként legalább 450 előadás megtartásáról kell gondoskodnia, 300 ezer fizető nézőszám elérése mellett. A klasszikus nemzeti operett repertoár rendszeres bemutatásával párhuzamosan a kortárs magyar zenemű irodalom fejlesztését is elő kell mozdítania.

A képviselők 21 igen szavazattal, ellenvoks nélkül, 11 tartózkodás mellett döntöttek a pályázat kiírásáról.

A pályázati feltételek között van az is, hogy évadonként legalább egy új magyar zenés mű, és saját vagy koprodukcióban készülő opera bemutatóját kell megtartani az Operettszínházban. Elvárják, hogy a produkciót legalább 15 előadáson műsoron tartsa a színház. Szezononként legalább két, különböző fiatal korosztálynak szóló produkció létrehozása is a feltételek között szerepel. Az új főigazgató vezetésével a Budapesti Operettszínháznak évadonként legalább egy sajátos karakterű országos vagy nemzetközi jelentőségű előadóművészeti fesztivált kell szerveznie.

Az előadóművészeti törvény előírásának megfelelően fél évvel a vezetői megbízatás lejárta előtt kell az állásra pályázatot kiírni. A teátrummal kapcsolatban már korábban nyilvánosságra került, hogy a kulturális kormányzat határozott szándéka az intézmény működtetésének átvétele 2014. január elsejével.

A pályázat előkészítése együttműködési megállapodás megkötését igényli a főváros és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) között. A május 9-i kormányülés döntése alapján a megállapodás határideje július 15.

A főváros által elkészített részletes pályázati felhívást a kormany.hu honlapon teszik közzé. A közzétételtől számított harmincadik nap a pályázat beadásának határideje. A pályázatokat az anyag benyújtását követő hatvanadik napig kell elbírálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr587998269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása