7óra7

Pályázat három színház igazgatói állására

Pályázat három színház igazgatói állására

2013. 07. 06. | 7óra7

A posztra azért írt ki pályázatot a szegedi közgyűlés, mert a jelenlegi főigazgató mandátuma a nyáron lejár. Az új vezető 2013. július 1-jétől öt éven át irányíthatja a kulturális intézményt.

Gyüdi Sándor, aki jelenleg Juronics Tamás művészeti igazgatóval, Bodolay Géza drámai tagozatvezetővel és Pál Tamás első karmesterrel együttműködve irányítja a színházat, az MTI érdeklődésére elmondta, hogy beadja pályázatát.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint eddig egy személy igényelt dokumentációt pályázata elkészítéséhez.

A pályázati kiírás szerint a főigazgató személyéről a szegedi közgyűlés a pályázati határidőt követően 30 napon belül dönt.

*Január 2-ig nyújtható be a pályázat a kecskeméti Katona József Színház igazgatói állására a kormany.hu-n és a kecskeméti önkormányzat honlapján olvasható kiírás szerint.*

A kecskeméti színház vezetője ellátja a Ciróka Bábszínház gazdálkodásával összefüggő pénzügyi-gazdasági feladatokat is.

A pályázatot azért írták ki, mert a jelenlegi igazgató mandátuma a nyáron lejár. Az új vezető 2013. augusztus 1-jétől öt éven át irányíthatja a kulturális intézményt. Információink szerint Cseke Péter, a színház jelenlegi igazgatója újból beadja a pályázatot.

A pályázati kiírás szerint a főigazgató személyéről a kecskeméti közgyűlés a pályázati határidőt követően 30 napon belül dönt.

*Január 15-ig nyújtható be a pályázat a Budaörsi Játékszín igazgatói állására a kormany.hu-n és a budaörsi önkormányzat honlapján olvasható kiírás szerint.*

A posztra azért írt ki pályázatot a budaörsi közgyűlés, mert a jelenlegi főigazgató mandátuma a nyáron lejár. Az új vezető 2013. július 1-jétől öt éven át irányíthatja a kulturális intézményt.

A budaörsi önkormányzat az eddig kialakított művészi irányvonalhoz illeszkedő szakmai-művészeti koncepciót vár el a pályázóktól.

A pályázati kiírás szerint a főigazgató személyéről a budaörsi közgyűlés február 28-ig dönt.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr937999409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása