7óra7

Szentivánéji álom - premier Szatmárnémetiben

Szentivánéji álom - premier Szatmárnémetiben

2013. 07. 06. | 7óra7

A Harag György Társulat szinte teljes alkotóközösségét felvonultató produkciót Keresztes Attila, a társulat művészeti igazgatója, főrendezője vitte színre, díszletét Mira János tervezte, jelmezei Bianca Imelda Jeremias munkáját dicsérik. Az előadás dramaturgja Bessenyei Gedő István, zenéjét Boros Csaba szerezte - olvasható a társulat közleményében.

"A színház álomszerűségét, a színházi alkotómunka és az álomlátás közötti hasonlóságot már a legősibb időkben is felismerték elődeink. Ezért válhatott az álom az alkotás metaforájává a színházról való gondolkodásunkban is. Aki alkot, végső soron mindig álmodik, és ez fokozottan igaz a merev realizmust meghaladó színházi formákra: azokra, amelyekben a szó, a kép, a tett valami önmagán túlit, már-már kozmikusat jelent" – írják.

"A Szentivánéji álom kétségtelenül a legjátszottabb shakespeare-i vígjátékok egyike. Varázsa, vérbő és bonyodalmas cselekménye, humora és könnyedsége színházi alkotók egész sokaságát ejtette már rabul. A Szentivánéji álom ugyanis egyszerre tündérmese, látomás, szerelmi történet, de bizonyos értelemben színházi ars poetica is" – áll az ajánlóban.

Az előadásban színpadra lép Péter Attila Zsolt, Bessenyei István, Bandura Tibor, Nagy Tamás, Varga Andrea, István István, Galló Ernő, Nagy Orbán, Gaál Gyula, Zákány Mihály, Boros Csaba, Vencz Stella, Budizsa Dávid m. v., Bándi Johanna, Laczkó Tekla, Varga Andrea, Nagy Anikó, Némethy Zsuzsa, Gál Ágnes, valamint László Zita.

Az előadás román nyelvű felirattal látható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr158000709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása