7óra7

Szerződik a Bárka Színház és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Szerződik a Bárka Színház és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

2013. 07. 06. | 7óra7

Bárka Színház Mint azt Seress Zoltán, a Bárka igazgatója az MTI-nek elmondta, az egyetemmel - amely a jövőben a színház fenntartója lesz - három területet, találkozási pontot jelöltek meg: az egyetemisták számára a színházban drámafoglalkozásokat fognak tartani, részt vesznek a retorikai képzésben és otthont adnak az egyetemi színpadnak is.

"Amennyiben az egyetemen belül a hallgatók részvételével megalakulna egy társulat, nevezzük egyetemi színpadnak, annak szakmai hátterét a színház biztosítaná. Az előadásaik színpadra állításában segítene, a technikai hátteret biztosítaná a Bárka Színház" - mondta az igazgató.

Hangsúlyozta, hogy a színház függetlenségét megtartva, saját állandó társulatával működik tovább, az előadó-művészeti törvénynek megfelelve évente meghatározott számú bemutatóval, előadással.

"Ha megtaláljuk a szakmai felületeket, és ezeket jól tudjuk működtetni, akkor nem alárendeltségi, hanem mellérendeltségi viszonyban tudunk együttműködni az egyetemmel" - fogalmazott Seress Zoltán, hozzátéve, hogy abban az intézményben, ahol a jövő közszolgálati elitjét nevelik, ezek a szakmai lehetőségek jelentősen gazdagítják a képzést.

Kitért arra is, hogy a Bárka Színház középiskolások számára már 2008 óta tart drámafoglalkozásokat, ezeket most az egyetemisták életéhez, igényeihez fogják igazítani.

Az eddig kerületi fenntartású színházat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) az eredeti tervek szerint 2012 márciusában vette volna át, azonban ezt pontos jogszabály hiányában egyelőre nem tudta megtenni. Az idei költségvetésben az egyetem már megkapta a Bárka további finanszírozásához szükséges forrást, azonban a tulajdoni helyzet rendezéséig nem tudott közvetlenül támogatást folyósítani a színháznak.

Az igazgató elmondta, hogy a jogszabályi keretek megteremtésével már lehetőség van arra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a 70 millió forintos fenntartói támogatást - kulturális támogatásként - a színház számára hozzáférhetővé tegye. Az erről szóló szerződést napokon belül megkötik - mutatott rá az igazgató.

Kiemelte, hogy az előadó-művészeti törvény szerint közszolgáltatási szerződés csak teljes naptári évre köthető, így az NKE-vel erre az évre már nem születhetett ilyen szerződés. Ezért hozta meg a Józsefvárosi Önkormányzat azt a határozatot, hogy - a korábban megkötött közszolgáltatási szerződés alapján - december 31-ig támogatja a színházat. Az új helyzet 2013. január 1-jétől áll fel - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy az együttműködés az egyetemmel azonban már az ősszel elindul.

Seress Zoltán tájékoztatása szerint 2012-ben az egyetemtől kulturális támogatásként kapott 70 millió forint mellett az önkormányzattól 60,3 millió forintot, állami támogatásként pedig 105,1 millió forintot kap a színház.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr308000531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása