7óra7

Többletforráshoz jutottak a kulturális fesztiválok

Többletforráshoz jutottak a kulturális fesztiválok

2013. 07. 06. | 7óra7

Összesen 145 fesztivál pályázott, az igényelt támogatás összege meghaladta a 2,3 milliárd forintot. A megtakarításokból a kollégium 460 milliós keretét 100 millióval megemelték és a következő évi terhére még 182 millióval kiegészítették - mondta el L. Simon László.

"Azért mertük ezt megtenni, mert a nemzeti erőforrás miniszterrel kötött hároméves megállapodás szerint 2013-tól évenként 400 millió forintot kapunk a miniszteri keretből" - részletezte az elnök. Kiemelte: a miniszterrel kötött megállapodás lehetővé teszi, hogy a jövőben több évre előre lehessen kiírni pályázatokat, ami a fesztiválszervezők régi kívánsága.

Most 77 pályázatot fogadtak el, a többi között olyan rangos események nyertek támogatást, mint a Budapesti Őszi Fesztivál, a Bartók+Verdi Miskolci Nemzetközi Opera Fesztivál, a Zempléni Fesztivál, a pécsi POSZT vagy az Ördögkatlan Fesztivál.

Negyvenegy pályázatot nem támogatott a kollégium, kettőt halasztott státuszba sorolt és huszonötöt formai hibák miatt érvénytelennek minősített. Az eredménylista napokon belül az NKA honlapján lesz olvasható.

Az elnök kitért arra, hogy a nem támogatott pályázatok közül többről úgy döntöttek, bár van kulturális vonzatuk, a gasztronómiai események közé tartoznak. Ezek szervezőinek azt javasolják, hogy akár változatlan formában a napokban megjelenő, új, a gasztronómiai eseményeket kezelő pályázatra nyújtsák be anyagukat. Mintegy 300 millió forintot oszthatnak szét a gasztronómiai jellegű és 80 milliót a helyi jelentőségű, kisebb fesztiválokra. Egybevetve: az év első felében több mint egymilliárd forintot ítéltek oda kulturális rendezvényekre.

Még egy döntéssorozatról beszámolt L. Simon László.: az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma több mint 60 millió forintot ítélt oda 8 pályázatra abból a célból, hogy az Európai Bizottság Kultúra keretprogramjában a nemzetközi együttműködési projektekben való részvételnél az önrész előállítása ne legyen akadály.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr378000703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása