7óra7

Urbán András a legjobb rendező Szerbiában

Urbán András a legjobb rendező Szerbiában

2013. 07. 06. | 7óra7

A produkciót idén februárban mutatta be az Újvidéki Színház. Érdekesség, hogy ez az első olyan magyar nyelvű Urbán-rendezés a Vajdaságban, amely nem a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban készült.

"Érdekelt, milyen szinten van a tudatunk és »nemtudatunk« azokról az eszközökről és hatásokról, amelyek a társadalmi változásokat befolyásolják, hogyan kell kezelni a változást kikényszerítő problémákat, hol húzódnak a társadalmi cselekvés határai. Érdekelt, mennyire vagyunk tudatlanok ezekben a kérdésekben, érdekelt az erőszak, a gyűlöletbeszéd és persze a humor is, csakúgy, mint az elégedetlenség, a lojalitás, a hűtlenség és az álomittasság. Izgatott mindezt úgy értelmezni, mint a társadalmi lét általános magatartásformáját" - magyarázta a rendező a Magyar Szó című lapnak.


MARAT/SADE 2 by STERIJINO_POZORJE

Az előadás zenéje elsősorban a dráma énekhangra írt dalának átiratán alapul, ebből keletkezett az előadás hangszeres zenéje, amelyet Mezei Szilárd jegyez. "A komponálás során a rendező utasításainak megfelelően két aspektust igyekeztem kidomborítani: az egyik a tragikus és drámai megvilágítás, a másik, ezzel párhuzamosan az ironikus és melankolikus, de semmiképpen sem a cinikus rálátás" – mondta Mezei.

Janovics Kanyó Erikát a seregszemle zsűrije az Újvidéki Ifjúsági Színház Piroska című produkciójának bábjaiért jutalmazta meg. A legjobb előadás díját az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház Seobe című, Vida Ognjenović rendezte produkciója nyerte.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr28000777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása