7óra7

Vaknyugat - testvérháború az Átrium Film-Színházban

Vaknyugat - testvérháború az Átrium Film-Színházban

2013. 07. 06. | 7óra7

A "testvérháború két részben" műfajmegjelöléssel készülő produkció lesz az Átrium első saját, repertoárrendszerben játszott előadása.

Vaknyugat - Rétfalvi Tamás

Martin McDonagh nem csak a színpadi műveivel, de a BAFTA-díjas és Oscarra is jelölt Erőszakik (In Bruges) című filmmel is nagy sikereket ért el világszerte, Budapesten azonban viszonylag ritkán szokás játszani. A kripli, a Leenane szépe és a Koponya Connemarában után írta meg Vaknyugat című drámáját 1997-ben, amelyet a cseh színikritikusok Alfréd Radok-díjjal jutalmaztak. A darab magyarországi ősbemutatóját 2004-ben tartották, a Pesti Színházban, ugyancsak Gothár Péter rendezésében, aki emellett a Radnóti Színházban hosszú évekig játszott A kriplivel is bizonyította: kiválóan érti és interpretálja McDonagh sajátos világát.

„A darab úgy ábrázolja a mániákusságot és a fizikai erőszak iránti vágyat, hogy az egyszerre nevettet és érint meg zsigerileg” – írta a darabról a Daily Telegraph. A történet szerint Coleman és Valene, az apjukat nemrég egy különös baleset folytán elvesztett testvérpár egy Isten háta mögötti ír faluban, annak is a legszélén él. "A nagy bánat közepette – amelyben a masszív alkoholista helyi pap, Welsh atya szeretne nekik vigaszt nyújtani – mindennapjaik nagy része egymás bosszantásával, hergelésével, átverésével és idegesítésével telik. Mi több: számukra ez maga az élet – mindegy, hogy pástétom leveles tésztában vagy szentszobrocskák vagy képes magazinok vagy hasábkrumplik vagy alkoholtartalmú italok vagy birtok vagy kutyák vagy tehenek vagy nők vagy kutyafüle: bármin és bármikor hajba kapnak, összevesznek vagy ölre mennek. Akár a legvégsőkig. Erről szól ez a darab: a bűnről és a szeretetről. Meg arról: van-e élet a halál után? És előtte? Ajánljuk családosoknak és egyedülállóknak, szülőknek és testvéreknek, barátoknak és felebarátoknak, fülig szerelmeseknek és örök ellenségeknek. Főleg embereknek" – áll az előadás ajánlójában.

Vaknyugat - Rétfalvi Tamás, Ficza István

A 15 éven felülieknek ajánlott Vaknyugat a december 30-i bemutatót követően az Átrium Film-Színház műsorán folyamatosan szerepel. Jegyek az atriumfilmszinhaz.jegy.hu oldalon, illetve az ismert jegyirodákban kaphatók. További információk az előadás Facebook-oldalán

>>> Vaknyugat - színlap, szereposztás, jegyvásárlás >>> Az Átrium Film-Színház színházi műsora

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr967999605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása