7óra7

Vámos Lászlóra emlékeznek a Farkasréti temetőben

Vámos Lászlóra emlékeznek a Farkasréti temetőben

2013. 07. 06. | 7óra7

Vámos László A társaságnak az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint megemlékező koszorúzást tartanak barátok, tanítványok, tisztelők és ismerősök számára szerdán 15 órakor Vámos László sírjánál, a Farkasréti temetőben (25/IV -1-7). A sírnál Kubik Anna színművész emlékezik a 17 éve elhunyt művészre.

Vámos László 1928. január 30-án született Budapesten. Tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán végezte. Kezdetben a Nemzeti Színház és az Ifjúsági Színház, majd a debreceni Csokonai Színház főrendezője, azután a Madách Színház és az Operettszínház rendezője volt.

1980-tól 1982-ig a Népszínház, 1982-től 1989-ig a Nemzeti Színház művészeti vezetőjeként, főrendezőjeként, 1994-től a Magyar Állami Operaház főrendezőjeként, 1995-től megbízott főigazgatójaként dolgozott. 1951-től nyugdíjba vonulásáig a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanáraként tevékenykedett. 1981 és 1990 között a Magyar Színházművészek Szövetségének főtitkára volt.

Pályafutása alatt drámát, operát, operettet, musicalt egyaránt rendezett, több külföldi színházban is. Emlékezetes munkái közé tartozott Madách Az ember tragédiája, Shakespeare Hamlet, Bernstein West Side Story, Bock Hegedűs a háztetőn című darabjának színpadra állítása.

Vámos Lászlót 1955-ben és 1962-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1967-ben érdemes művész címet, 1970-ben Kossuth-díjat, 1980-ban pedig kiváló művész címet kapott. A rendező 1996. február 3-án hunyt el Budapesten.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr37999225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása