7óra7

„Nincs profilja a színháznak” – Tokody Ilona levele Ókovácsnak

„Nincs profilja a színháznak” – Tokody Ilona levele Ókovácsnak

2013. 07. 07. | 7óra7

„Tisztelt Kormánybiztos Úr!

Levelére csak most tudok válaszolni sajnos, egyéb elfoglaltságom miatt.

Az évadnyitó társulati ülésen nem óhajtok felszólalni, mivel amit el akartam mondani, azt elmondtam június 25-én. Ön engem több alkalommal nyilvánosan megsértett mint nőt, mint világhírű művészt, mint embert egyaránt..

Elvártam volna, hogy legalább levélben megkeres és bocsánatot kér. Az egyetlen téma, amiről beszélhettünk volna, hogy hogyan lehet újraépíteni a magánénekesi társulatot, az elbocsátottakból, az ún. külsős énekesekből és a tehetséges fiatalokból egyaránt. Ezt nem csak én, de az egész szakma alapvetőnek tartja, hiszen az egyetlen Operaház Magyarországon, nem lehet állandó énekesi társulat nélkül. A staggione rendszer, egyetértve sok külföldi kollégámmal, szakmai Bábeltorony. Nincs profilja a színháznak. Az összetoborozott szereplőgárda talán megoldás a nagy fesztiválokon, de a magyar operának társulatra van szüksége, mert így működőképes! A nemzeti operajátszáshoz, amelyet Erkel Ferenc alapított, ragaszkodunk.”

Tokody Ilona
Kossuth-díjas, Örökös Tag,
a Magyar Operaénekesek Egyesületének alelnöke_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr348000105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása