7óra7

A Cirkuszhercegnővel zárul az I. Budapesti Nemzetközi Operett-Musical Fesztivál

A Cirkuszhercegnővel zárul az I. Budapesti Nemzetközi Operett-Musical Fesztivál

2013. 07. 07. | 7óra7

Kerényi Miklós Gábor, Janza Kata, Kirill Gorgyejev, Natalija Dijevszkaja "Tizenegy rangos produkcióra válthatott jegyet a néző. Érdekes volt, mennyire egymásra találtak a különböző nemzetek zenés színészei, nézték egymás előadásait, sőt együtt buliztak. Még egy kedves privát esemény tanúi is lehettünk: a berliniek Edit Piaf-produkciójának szereplője, a német fővárosban tanuló francia lány kezét egy szintén Berlinben tanuló lengyel fiú kérte meg az előadás után Budapesten" - mesélte a direktor.

A Jövőre, Veled, itt!-ben a magyar és az orosz ensemble kölcsönösen megtanult mondatokat a másik nyelvén, és ezeket beleszőtték a saját előadásukba. Rendkívüli sikert aratott a Marica grófnő, amelyet a házigazda teátrummal egy napon a Szentpétervári Zenés Komédia Színház is eljátszott. "A közönség elismerte azt a zeneiséget, amivel a vendégek bemutatkoztak, és könnyedén átvették a modern előadásmódot, amit átadtunk nekik."

A csíkszeredai együttes Isten pénze című előadását is őszinte szeretettel fogadták a nézők. "A fesztiválnak csak nyertesei voltak, a legnagyobb nyertes természetesen a közönség volt, meggyőződhetett róla, hogy a zenés színház igazi barátságteremtő műfaj. A mai világban a kultúra az egyik legnagyobb adu ász, amellyel népek és országok egymás felé fordulhatnak, ügyeket jó irányba fordíthatnak" - mutatott rá az igazgató.

2014-re Berlinbe tervezik a következő nagy zenés színházi találkozót, 2015-re ismét Budapest szeretné meghívni a zenés színház legjobbjait. "A fesztiválnak úgy van igazán értelme, ha az időtartama alatt minden társulat jelen van, akár egy olimpián, és még több eseményt szervezhetünk. Ehhez azonban további 25-30 millió forintra lenne szükség, de egyelőre nem látjuk, hogy ez rendelkezésre állna. Komoly tárgyalásokat folytatunk azért, hogy elhitessük - és bizonyítsuk -, Budapestből érdemes lenne egy európai zenés színházi központot formálni" - foglalta össze az igazgató.

A fesztiválon utolsóként fellépő Kolozsvári Magyar Operával egy nagy koprodukciót készítenek elő: Lehár A mosoly országa című klasszikus operettjét Kerényi Miklós Gábor rendezésében viszik színre.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr897998611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása