7óra7

A Szégyen a Tamperei Színházi Fesztiválon

A Szégyen a Tamperei Színházi Fesztiválon

2013. 07. 07. | 7óra7

Mundruczó Kornél film- és színházrendező elmondta az MTI-nek, örül, hogy meghívták a darabot, nem járt még azon a fesztiválon, de Finnországban sem. John Maxwell Coetzee dél-afrikai író regényét, a Szégyent hat évvel ezelőtt olvasta és "régi mániám volt, hogy színpadra állítsam" - jegyezte meg (kritikánk itt Végül nemzetközi koprodukcióban készült el a darab, amelyet a Wiener Festwochen drámai programjainak igazgatója, Stefanie Carp kezdeményezett. A Proton Színház 2009 óta áll kapcsolatban a fesztivállal, a tervek között szerepelt, hogy fellépnek Frankenstein-terv című előadásukkal, de az végül nem valósult meg. Így a társulat Szégyen című előadásával - ami korábban járt Bécsben, Brüsszelben, Poznanban, Avignonban, Berlinben és Rómában, legutóbb pedig Pécsett a POSZT-on, ahol Mundruczó elnyerte a Legjobb rendezés díját - először vendégszerepel Tampere-ben.

Szégyen – Zsótér Sándor, Wéber Kata

Mundruczó Kornél és a Proton társulata a Szégyennel debütál Miskolc testvértelepülésén, Tamperében, amely Finnország második legnagyobb városa, Helsinkitől 170 kilométerre északra fekszik, két egyeteme van 10 ezer hallgatóval.

Augusztus 8-án, csütörtökön este lesz a bemutató és 9-én, pénteken koradélután egy újabb előadás a fesztiválközpont épületében. Coetzee drámájában 9-en játszanak, Zsótér Sándor a főszereplő, és a műszakiakkal együtt 17-en utaznak a fesztiválra. A finnek a magyarokkal együtt hat színtársulatot hívtak meg a Dél-afrikai Köztársaságból, Olaszországból, Svédországból, Lettországból és Nagy-Britanniából. A rendező úgy véli, a darabválasztással a finnek igazolták a rokonságot a magyarokkal, mert ők is értékelik az abszurdot, a groteszket és a költőiséget.

A Szégyen főhőse egy professzor, aki romantikus irodalmat tanít Cape Townban, Dél-Afrikában, az apartheid utáni korszakban. A szöveg nagyon pontosan mutat rá az európaiaknak azokra a közös félelmeire, amelyek egy nyilvánvalóan nagy átrendeződés előtt álló kontinensen mindenkit foglalkoztatnak.

David, a főhős figurájában egy fehér afrikait ismerhet meg a néző, a mindig is kiváltságokat és előjogokat élvező sznob értelmiségi, aki egy új társadalmi berendezkedésben elveszíti a hatalmát és minden viszonyítási pontját. "A színmű mondanivalója helytől, időtől független, ezért érvényesnek találom bárhol a világon, nemkülönben Európában" - fejtette ki a rendező.

A Tamperei Színházi Fesztiválon nyolc évvel ezelőtt részt vett a Katona József Színház ledarálnakeltüntem című, Bodó Viktor rendezte előadással, 2001-ben pedig a Krétakör Színház Liliomját láthatta a finn közönség.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr417998153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása