7óra7

Balázs Zoltán rendezése a Borštnik Fesztivál versenyprogramjában

Balázs Zoltán rendezése a Borštnik Fesztivál versenyprogramjában

2013. 07. 07. | 7óra7

Trisztán és Izolda 2010-ben, a Maladype Leonce és Léna című előadásával már nagy sikerrel vendégszerepelt a maribori Nemzetközi Borštnik Fesztiválon. A szlovén színházi szakma meghatározó személyiségei ekkor figyeltek fel Balázs Zoltán különleges színházi gondolkodására és arra a sajátos színházi nyelvezetre, mely társulatát, a Maladypét jellemzi. A társulatvezető-rendező több megkeresés után végül a Mini Teater meghívását fogadta el, így került sor 2012 márciusában a ljubljanai közös bemutatóra.

Balázs Zoltán a Jean Cocteau által feldolgozott Trisztán és Izolda elemi erejű történetét fiatal szlovén színészekkel állította színpadra a Mini Teaterben. Az előadás variációkat ígér az örök egymásra találásra, a mindennapjainkat behálózó szerelmek forrására. Balázs Zoltán a tőle megszokott minimalista eszközöket használva, letisztult színészi játékkal járja körül a számtalanszor feldolgozott történetét. Trisztán és Izolda története állandó lebegés élet és halál, álom és valóság között – szerelmük a pillanatnyi örökkévalóság törékeny élménye. Egyensúly hétköznapi és éteri, konkrét és elvont között. Egy test. Együtemű két-szív. Iker-lelkek reflexei. Történetük esélyt ad újra felidézni az Éden valóra váltott ígéretét… Mi tépte ketté ezt az egy világot? A Mini Teater előadása erre a kérdésre keresi a választ – férfi és nő kapcsolatának kényes egyensúlyát vizsgálva –, nem szokványos eszközökkel.

"Trisztán és Izolda mitológiájának színrevitelekor a rendező radikálisan megrövidítette a történetet, elhagyta a marginális epizódokat és mellékszereplőket, eltekintett bizonyos történelmi utalások megjelenítésétől, továbbá a korábbi bemutatók konvencióitól. Az alapkonfliktus Izolda, Trisztán és Trisztán nagybátyja, Mark lecsupaszított, és gyakran a puszta érzelmek által mozgatott szerelmi háromszöge köré épül. A szöveg meghúzása következtében a dialógusok az alaphelyzetre vannak kihegyezve, és ezzel teret nyitnak a letisztult színészi játéknak, a szüntelen mozgásnak, a szimbolikusan értelmezendő hangoknak és a minimalista díszletnek." Zala Dobovšek (Delo, 2012. április 12.)

Koncepció és rendezés: Balázs Zoltán, az előadás dramaturgja Góczán Judit, a díszletet és jelmezt Ana Savić Gecan tervezte. Szereplők: Vesna Kuzmić, Ana Urbanc, Jernej Čampelj, Robert Korošec, Rok Kunaver és Tadej Pišek in Marko Ujc. Az előadást március 24-én mutatták be a Mini Teater Ljubljana-ban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr968000407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása