7óra7

Béke és szakmaiság – idilli lesz a POSZT

Béke és szakmaiság – idilli lesz a POSZT

2013. 07. 07. | 7óra7

Gáspár Sándor, Szakonyi Károly, Margitai Ági, Márta István A június 7. és 16. között zajló POSZT-on összesen 13 társulat lép fel 27 előadással, a versenyprogramba 14 produkció került. A fesztiválon összesen 246 programot tartanak mintegy 600 fellépő részvételével - jelentették be a sajtótájékoztatón.

Elhangzott, hogy a fesztivál újra stabil költségvetéssel rendelkezik, Pécs városa 75 millió forinttal, a Nemzeti Kulturális Alap 30 millióval, az Emberi Erőforrás Minisztériuma (Emmi) 45 millió forinttal támogatja a rendezvényt.

Hammerstein Judit, az Emmi helyettes államtitkára kiemelte, hogy a POSZT mára a magyar színházi szakma legrangosabb eseménye lett. A politikus hangsúlyozta: a tavalyi csökkentett támogatás után a tárca az idén visszaállította a "régi rendet", azaz Pécs városával fele-fele arányban támogatják a rendezvényt. Szerinte ezzel biztos gazdasági alapra helyezték seregszemlét. Leszögezte, hogy a támogatási pénzek már elérhetőek a szervezők számára.

A helyettes államtitkár üdvözölte azt is, hogy megváltozott a POSZT tulajdonosi szerkezete. Szerinte azzal, hogy a Magyar Teátrumi Társaság is 16,6 százalékban tulajdonos lett, a fesztiválon a teljes színházi világ képviseltetheti magát. Márta István, a fesztivál művészeti vezetője kiemelte: az idei program ugyan "gyötrelmesen" született, mégis a magyar színházművészethez méltó válogatás kerül a közönség elé. Szerinte az idei seregszemle megmutatja, hogy a színházi szakma egységes, nem jobb- és baloldalból áll. "Tíz napra béke és szakmaiság költözik Pécsre" - hangsúlyozta a művészeti vezető.

Stenczer Béla fesztiváligazgató a rendezvénysorozat megváltozott szerkezetét ismertette. Mint fogalmazott, a rendezvény centruma továbbra is Pécs belvárosa lesz, noha több ottani kulturális intézmény bezárt. A központi helyszín a Pécsi Nemzeti Színház lesz, de a Művészetek Háza is számos programnak ad otthont, itt kiállításokat, előadóesteket láthat a közönség.

A Martyn Galériában Életművem nincs, csak életem van - Száz éve született Várkonyi Zoltán címmel nyílik kiállítás, a Palatinus Hotel sörözőjében pedig fotókiállítás látható a fesztivál díszvendégéről, Cserhalmi Györgyről. A Pécsi Galéria és Pincegaléria ad otthont a Látványtér 2012 - Az év díszlet- és látványtervezője című tárlatnak.

A fesztivál három szabadtéri helyszínen várja a közönséget, emellett új helyszínként kapcsolódik a programsorozatba a Magyar Teátrum Sátor. Fekete Péter a Magyar Teátrumi Társaság képviseletében elmondta: a Széchenyi téren felállítandó gömbsátorban hatvan program kap helyet és mintegy 30 intézmény képviselteti magát. Reggelente gyerekprogramokkal kezdenek, majd beszélgetések hallhatók, este színházi előadások láthatók, éjjelente pedig színházi kötődésű filmeket vetítenek. A sátor költségvetése 7,5 millió forint, amely kiegészül a résztvevő színházak hozzájárulásával is - tette hozzá újságírói kérdésre válaszolva.

Stenczer Béla megjegyezte: számos program a Zsolnay Kulturális Negyedbe költözött, a belváros és a kultúrközpont között kisvonat szállítja majd a fesztiválozókat. A Zsolnay Negyed ad otthont számos gyermekprogramnak, a Független Előadó-művészeti Szövetség FESZTáv elnevezésű programsorozatának, performanszoknak, valamint a főiskolások-egyetemisták vizsgaelőadásainak is. A Glinkgo Gasztro Korzón színházi-gasztronómiai programokat kínálnak, valamint itt lépnek fel a színészzenekarok is.

A Pécsi Horvát Színház a helyszíne a Nemzetiségi Színházi Fesztiválnak; a mini seregszemlén négy nemzetiség hat előadása lesz látható, többségük magyar nyelven.

A versenyprogramot a szakmai testületek által delegált tagokból álló zsűri értékeli. A grémium tagja lesz Takács Katalin színész, Kerényi Imre rendező, Lőkös Ildikó dramaturg, Szlávik István díszlettervező, Koltai Tamás kritikus, Szakonyi Károly drámaíró és Rimas Tuminas, a moszkvai Vahtangov Színház művészeti igazgatója. A színész zsűriben Margitai Ági, Pásztor Erzsi és Gáspár Sándor kapott helyet. Az előadásokat a közönség zsűrije is értékeli, a háromtagú grémiumot sorsolással választották ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr888000585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása