7óra7

Hétvégén jön a Szárnyas Sárkány: Utcaszínházi fesztivál Nyírbátorban

Hétvégén jön a Szárnyas Sárkány: Utcaszínházi fesztivál Nyírbátorban

2013. 07. 07. | 7óra7

A háromnapos rendezvényen a fesztiválra rendszeresen visszajáró hazai utcaszínházi élet színe-java, valamint angol, cseh, lengyel, tajvani, új-zélandi és szlovák társulatok lépnek fel - mondta el Gédra Katalin szervező hétfőn az MTI-nek.

Kősárkány Nyírbátorban

Az ingyenesen megtekinthető előadásokat idén is a Papok rétjén és a várostörténeti sétányon rendezik meg, a megnyitó a hagyományos belvárosi felvonulás után este hét órakor kezdődik. A Szatmár Táncegyüttes műsora után a műfaj hazai képviselői közül többek között a Kuckó Művésztanya, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a helyi Lenszirom Színház produkcióját tekintheti meg a nagyérdemű, de lesz gólyalábas előadás, színpadra lép a Magyar Utcaszínházi Fesztiválzenekar, a Minorita Udvarban pedig a Kompánia Színházi Társulat Szarvasokká változott fiak című előadását rendezik meg. Az első fesztiválnapot késő este Szabó Balázs Pajzán estje és a Taurin Cirkuszcsoport Tűzcirkusz című produkciója zárja.

A fesztivál külföldi fellépőinek többsége a szombati napon mutatkoznak be: a lengyel Teatr Porywacze Cial társulata A biciklisták című zenés utcai parádéját adja elő, az angol Other Half előadása és a cseh Milan Forman bábjátéka után pedig a tajvani Shadow Troup című árnyszínházi produkciót, valamint a cseh Teatr Novogo előadását nézhetik meg a nyírbátoriak. Ezen kívül lesz gólyalábas foci, bibliatörténeti interaktív játék, retro zenei bemutató Tinóditól Cseh Tamásig. Színpadra lép Pályi János Bábszínháza, a Nyíregyházi Főiskola Színházi Műhelye, a Nyírbátori Diákszínpad társulata, a Langaléta Garabonciások és a Forrás Színház művészei is.

A vasárnapi program a szlovák Divadelné Centrum Ugorjunk neki! című előadásával folytatódik, fellép az új-zélandi Anna Bailey, a román Teatrul Merlin, a nyírbátori Sárkány Színházi Műhely, a Bóbita Bábszínház, a Ládafia Bábszínház, a ORT-IKI Báb- és Utcaszínház, a Magma Tűzszínház, Dombi Kati és Fekete Dávid, a hangulatról pedig zenekarok és együttesek gondoskodnak mindhárom fesztiválnapon.

A programsorban meghirdetett előadások mellett délutánonként zenészek, zsonglőrök, mutatványosok, látványműhelyek dolgoznak és szórakoztatnak a téren, lesz kézműves vásár, a múzeumkertben pedig bábszíntér és babaszuszogó várja a kicsiket. A fesztiváltéren faszerkezetű körhintát és kisvonatot használhatnak a kicsik, lesz "óriásbuborék-varázslat", de lehet majd sárkányt építeni és eregetni is.

A nyírbátori fesztivált vasárnap késő este a hagyományos sárkányégetés és tűzijáték zárja.

>>> Beszámolónk a 2011-es Szárnyas Sárkány Hetéről

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr148000309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása