7óra7

Hyppolit, a lakáj az újszegedi ligetben

Hyppolit, a lakáj az újszegedi ligetben

2013. 07. 07. | 7óra7

A fergeteges humorral könnyed szórakozást ígérő vígjáték története az 1931-ben, Csortos Gyula és Kabos Gyula főszereplésével bemutatott játékfilm forgatókönyvén alapul. A darab címszerepében Kovács Nemes Andort láthatja a közönség, partnerei többek között Csernik Árpád és Pesitz Mónika lesznek.

Hyppolit, a lakáj - Kovács Frigyes

A szabadkai magyar társulat várhatóan igazi békebeli hangulatot varázsol a színpadra, hiszen Eisemann Mihálynak a második magyar hangosfilmből ismert örökzöld dallamai csendülnek fel az előadásban, amelyet Megyeri Zoltán rendezett. A távoli korszakot megidéző sztori azonban némileg aktuális is, hiszen az újgazdagok értékrendje, amelybe belefér, hogy pénzért bármi megvehető, a mai világunktól sem áll távol - mutatott rá.

"Nem szerettük volna lemásolni az örökzöld mozit, de a történetet természetesen megtartottuk" - fogalmazott a darabról Mezei Zoltán, a társulat igazgatója, hozzátéve ugyanakkor, hogy olyan új dallamokat is hallhat majd a közönség, amelyeket a filmből nem ismerhet. "Ráadásul élő zenével játsszuk a darabot, ami még hangulatosabbá teszi az estét" - hangsúlyozta az igazgató.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr258000187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása